About my world

Az én világom, avagy ahogyan én látom a világot

Lassan, lassan …

Hát ez az idő is elérkezett. Szinte teljesen kész vagyok az egyesületi tennivalóimmal, az egyesület átadásra-kész. A programok letudva – a karácsonyi „nagyhetet” kivéve, de ott is minden leszervezve -, a  pályázati, egyesületi adminisztráció is elkészült. Sőt, szándékom ellenére csak beadtam még egy új pályázatot is új-ex-új jelöltem helyett, mert lajhárt megszégyenítően lusta.
Igaz, egy hónappal később, de csak lezárult.  Cicaszépségversenyt nem terveztünk, de aztán az is már mögöttem. 2017 „a rossz évem” itt is bejött, de már megoldottam a közbejött bakikat. Még egy hónap, és el is felejtem, ez az év életem kemény éve volt. Minden jól sikerült, de úgy végződött, hogy az igazi örömöm kimaradt belőle. Flow-ként végződhetett volna minden egyes esemény, de valaki, valami mindig elrontotta a végét. (Itthon csak úgy emlegetem: belekakilt).  És nem örömkönnyeket sírtam.

Azonban utolsó évnek tökéletes, mert megkönnyíti a leadás fájdalmát. Lassan elérem azt a szintet, hogy nem érdekel, mi lesz UTÁNAM!!!!

 

8 teljes év. Végigvonszoltam a hátamon, jó volt a kezdés, de fokozatosan elvesztette a kezdeti lelkesedését rajtam kívül szinte mindenki. Biztos én is oka voltam, de egy 2millás szervezet vezetése nem egyszemélyes feladat. Minden esetre én elégedett vagyok a munkánkkal, eredményeinkkel, kivívott megyei helyünkkel. Elfogadtak bennünket, bíznak bennünk, és ami fő rengeteg állaton segítettünk.


41 éve

41 éve kb ebben az időben foglaltam el az ágyamat, és vártam, teljen le a 6 óra kötelező inkubátoros idő, hogy első gyermekemet igazán megnézhessem.

Nehéz, 24 órás vajúdás után született meg Ádám fiam, úgy éreztem ebben az életben nekem másik nem lesz. De ez az érzés abban a pillanatban elmúlt, amint a karomban tartottam.

Abban az időben nem volt még apás szülés, éppen csak megmutatták, megkérdezték a nevét, és már vitték is el. Ülni nem tudtam a fájdalomtól, állni a kimerültségtől. De ilyet az ember csak egyszer érez életében!

Boldog szülinapot, Kisfiam!


SOS egy egérlyukból

Ne féljetek, nem fogok sokat panaszkodni. Már nem, hiszen már én is unom magam.  Ilyen szép nevet adtam lakásunknak, melyet – azt hiszem – már ebben az életemben nem fogok megszeretni. Kicsi, kisebb, és legkisebb. Ha jellemezni akarnám, ezek a szavak jutnak eszemben. És ahogyan az lenni szokott, mindig egyszerre érünk a kritikus pontokhoz, hogy még kényelmetlenebb legyen a helyzet. Ami azért még egy ilyen pirinyó lakásnál is furcsa. Egyetlen nagy előnye, az anyagi biztonság. Valamelyik nap minden lelkiismeret furdalás nélkül megvettem magamnak egy nadrágot 15ezereért. Ez viszont támadhatatlan.

A múltkor vendégségben voltunk egy régi, barát házaspárnál, kiknek a lakása több, mint 20nm-el kisebb a mi réginknél. A mennyekben jártam. Volt levegő, tér! Meg kellett lépnünk ezt a lépést, de úgy gondolom, inkább rövidíti az életemet. Ráadásul Bingóval is millió bajom van. Ezzel is törököt fogtam. Olyan vele a szituációm már, mint az egyesülettel. Csak Bingó egy 10. éves élőlény, akit nem dobhatok el, mint egy rossz cipőt.

Buzi ex-barátom meg már olyankor is rosszat tesz nekünk, amikor nem is akar. Így most már 3 terhet viszek a hátamon, és akkor még apát nem is számoltam. Pedig vele is napról napra nehezebb, persze, szerinte meg velem.

Ide is ritkán jövök, mindenki nagyon visszafogott, ráadásul a panaszaimtól már mindenkinek rubeolája lesz. Így nem is írok. Sok ötletem van, de kérészéletűek, valami mindig übereli őket.

 

Élet és halál

Ma kint jártunk a temetőben. Végigjártuk a sírokat, kicsit rendbe raktuk őket, és egyben a virágainkat is elhelyeztük.

Tibor elhunyt unokasógórnőjének a sírjánál álltunk, néztük a kis lángocskákat, amikor megszólalt apa telefonja. Az özvegy férj telefonált, hogy megszületett a 3. unokájuk. A torkom elszorult és könnyek gördültek le az arcomon.

Semmi új

Mondtam már? Ez az év, úgy, ahogy van, kakis. Igen, biztosan mondtam. Persze volt néhány pozitívum is, a gyerekek jól vannak, apa eredménye negatív lett ismét, és még élünk. Kb ennyi.

A többi valahol mindig elromlott. MINDIG. Nem volt egyetlen mozzanata az évemnek, amiről jó szájízzel tudnék beszámolni. Ezt már tőlem független emberek is kénytelenek voltak elismerni. A tavalyi szuper után ez borzalom. Még az igen jól  sikerült állatok világnapja rendezvényemet is elrontotta az a vásárhelyi kis senki! Azóta is, bármibe fogok, bárhogyan is igyekszem, valahol félresiklik valami. Már mindent lefixáltam az ex-új jelöltemmel, most mégis mentesítenem kellett tőle magunkat. Nem tudok ettől az egyesülettől megszabadulni. Ha a vásárhelyieknek jövőre is sikerül alkalmazniuk Évát, nekem annyi. Vagy fel kell áldozni az egyesület pénzének nagy részét.

Amíg jó idő volt, dolgozgattam a kertben naponta egy órányit. Igazán jól esett. De most az is elromlott. Pénteken vendégségben voltunk, ki tudja mióta ismét, az se sikeredett valami fényesre. Apa meg valami rettenet. Egyik nap a TESCO-ban egy órát kerestem. Elvesztettem, az én telefonom a bevásárlókocsiban nála, az övé meg itthon volt. Rohangáltam, mint a töketlen, még az autónkhoz is kimentem, sehol. Végül annyira elfáradtam, kimentem és leültem. Majd csak történik valami. Összesen 200 Ft volt a zsebemben, az összes igazolványom a kocsiban, apánál. Még haza se tudtam menni. Végül, mikor már lógott a belsőm, mintha a nevemet mondták volna. Odafigyelek, tényleg, ez az én nevem, de hogy hol várnak, azt nem értettem. Elindultam a vevőszolgálathoz, hogy megkérdezzem, mikor ráakadtam apára, ott szerencsétlenkedett egy eldugott zugban. Jó hogy nem találtam meg. Mint kiderült, megbeszéltük, még egy dolgot akarunk vásárolni. Szóltam apának, jöjjön utánam, tudom hol van, de nem hallotta meg. Így hagytam a sorsára szegényt. Ez egy kirívó eset volt, de százával tudnék mesélni félreértéseket, és nem félreértéseket. Hogy valaha beletanulunk-e, nem tudom. Gyanítom, hamarabb megy el az egyikőnk, minthogy ez megtörténhetne, mert mindig jön valami újabb.

 

Én nem tudtam azt kérem ….

Szörnyű, elviselhetetlen és nagyon szomorú. Sokáig nem fogom bírni.  Hogy mit? Írom.

45 évet lehúzol egy ember mellett jóban-rosszban. Jaj, ez nagyon klassz… stb, hallja az ember mindenfelől. És neked mi jut a végére? Nézheted, hogyan épül le napról napra a valaha annyira szeretett ember. Felejt, butul, elveszti érdeklődését, magába fordul. Szinte megszakad a kapcsolata a világgal, nem beszél, nincsenek barátai. Lefogy. Legnagyobb problémája a füle és a foga. És sorolhatnám a végtelenségig.

Én ezt nem bírom nézni! Nem bírom végigcsinálni.  Naponta jelentkezik egy még rosszabb valami. Azt hiszem, én még nem vagyok ilyen, de hamarosan eljutok erre a szintre majd én is. De azt nem nekem kell végignézni!

Van ennek valami értelme?

Aki …., meg is érdemli

Tegnap csak keveset tudtam dolgozgatni a kertben, mert az elszáradt hatalmas fűzfát kellett kivágni. Ilyen munkára mi nem vállalkozunk, szomszéd Józsinak is nagy falat volt.

Keveset dolgoztam, de annál sikeresebben. Két alkalommal is beütöttem, mégpedig jó alaposan a fejem a hintaágy egyik részébe. Kellemes kis foltokkal a fejemen, tértem haza. Apa lebeszélt a további ügyeskedésekről. De én azért vagyok aki vagyok, hogy bebizonyítsam, nem csak a kertben lehet összeverni a fejünket.

Otthon Bingó körül kellett tüsténkedni, és elfeledtem, az az őrült néni, átalakította a parányi konyhában az ablakot, nem lehet bukóra állítani, csak kinyitni, mint egy ajtót. Ami természetesen nyitva is volt sarkig, mikor Bingó vizét cseréltem. És természetesen, felálltamban hatalmas ütés érte a fejemet a nyitott ablak belső sarkától. Baracknyi púp nőtt azonnal a fejem tetején. Egész nap a sebeimet nyaldostam, fájt és még most is fáj a fejem. Gyógyszer még csak nem is csökkenti. De úgy kell annak, aki nem figyel a környezetére.


Mások, máshol, máshogy

Alapjában elfogadom a másságot. Nem zavar, ha valaki másfajta szexuális beállítottságú, mint jómagam.  Azt viszont már nehezen tűröm, ha ezzel hivalkodnak, ki akarnak tűnni, sőt nekem kell lassan tüntetnem, hogy a hetero-kapcsolat nem bűn. 3 talán 4 meleg ismerősöm van. A négyből három már valamilyen formában bántott, megbántott, visszaélt a bizalmammal. Ez egy nagyon rossz arány. Ha a heterók is hasonlóan viselkednének, nem is volna értelme élni. És most tudtam meg, Leonardo is meleg volt. Ja, még valami, ahogy kezd a másság divatba jönni, egyre több ismerősömről derül ki, hogy valamiben más. Manapság trendi másnak lenni. És ha csak valamit, egy apróságot is kifogásolni merek, megkapom, homofób vagyok!

A kisebbséget régen támogattam, ma is szeretném, de ha már kettőnél több kisebbségi jön velem szemben, átmegyek az utca másik oldalára.  Mert én ugyan elfogadom, ők is emberek, vágyakkal, tervekkel???, csak egy kicsit másképpen élik a világukat, ők szemrebbenés nélkül meglopnak a villamoson, vagy a szemem láttára lopnak meg egy boltot. És még csak rendőrségi bejelentés sem történik, mert nem akarja az eladó, hogy záráskor egy csapat várjon rá. Az amerikai kisebbség nem szereti, ha gácsó házasodik a családba, mert azok nem dolgoznak, nem tartják el a családjukat!!!???? Legyen az amerikai vagy másmilyen, egyre kevésbé tudom őket tolerálni.

Jönnek a menekültek nagy számban, és nem értik, miért nem hallalujáznak az emberek, ahová becsődülnek. Az ő státuszukat nem igazán tudom hová beilleszteni. Mindenesetre sajnálom, hogy embertelen körülmények között élnek. Viszont azt sem tudom, miért kerekedtek fel – volt-e valamilyen aknamunka megelőzően, és miből hiszik, hogy csak rájuk várt egész Európa.

Tisztelem minden ember vallását, azt viszont fel nem foghatom, miért kell nekem pusztulni, ha másképpen gondolkodom, másban hiszek, másképpen élek. Miért egy országnak kell megváltozni, ahelyett, hogy ők illeszkednének az adott társadalmi és erkölcsi normákba?

És jön a szomszédék Icuja, aki csak akkor jön szomszédolni, ha minden szépen megy, az óramutató járásával megegyezően. Persze, mindenkinek szíve-joga elkerülni a neki kellemetlen szitukat, de akkor is én vagyok, ha problémám van, és akkor is én vagyok, ha éppen elégedett vagyok a dolgaimmal.

És jövök én, a hős, aki elvárja az emberektől, hogy ne pusztítsák már tovább a természetet, inkább őrizzük, ami még megmaradt. Éljünk összhangban a környezetünkkel, és tiszteljük a körülöttünk (és a nagyvilágban) lévő életet. Mert ha már annyi, de annyi elvárásnak megpróbálok eleget tenni, talán nekem is lehetnek elvárásaim, vagy nem?

Kisütött a nap!

Nem tudom hogy esett meg az eset, de megesett! Tegnap délután elszunnyadtam egy picinyég, és mikor felébredtem, csodálkozva tapasztaltam, hogy az a mérhetetlen gyűlölet elszállt belőlem, melyet az engem semmibevevő  fiatalember iránt éreztem. No nem teljesen múlt el, maradt egy egészséges utálat, lenézés irányában, de ami a lényeg, már nem rágom magam miatta. Ismét úgy érzem magam, mint szombat délután, a jó munka utáni elégedettség, öröm tölti el minden porcikámat!!!


Szép ősz, kevésbé jó hangulat

Nagyon vártam már, hogy letudjuk az Állatok Világnapja rendezvényünket, mely az én hattyúdalom is egyben. Ez volt az utolsó rendezvény, melyet vezetőként, utoljára vittem végig. Lesz még egy decemberi gyűjtés, de az már semmi.

Már a pályázat megnyerésekor elkezdtem szervezni, de még egy héttel ezelőtt is voltak változások, problémák. De annak rendje és módja szerint az utolsó pillanatra minden összeállt. És nem is akárhogyan. A rendezvény nagyon jól sikerült, én is így érzem, de mások is ezt állítják. Sok vendégünk volt, sok gyerekkel, sok állat és nem utolsó sorban jó időt is sikerült kifognunk. Volt a helyi rádió, újság és saját sajtóközlemény előtte, utána. Fáradt de megelégedett és boldog voltam egészen vasárnap délig.

Mert akkor rájöttem, az a szemét, exbarátom,  buzi hívatlan vendégünk volt olyan pofátlan és saját közleményt adott ki, természetesen előttünk. Az agyam elsült. Hiszen az egésznek ez a végleges lezárása. Mikor összefoglaljuk, mi is történt, kik nyertek, hogyan is zajlott az egész móka. És akkor ez a FF, ez a szemét, kit meg sem hívtam, de bepofátlankodott, nem csinált semmit, még az is elvárta, a sátrát mi állítsuk fel, záráskor meg mosolyogva nézte, hogyan pakolunk lógó nyelvvel, pofátlanul sajtóközleményt ad ki a MI rendezvényünkön való részvételükről. A protokoll szerint ez hatalmas hiba, inkorrektség. Szerintem is az. El is érte vele, hogy igaz a miénket sem, de két kivétellel az ő közleményüket sem adták le, egy lehozta mindkettőt.  Szerzett ezzel a számomra egy sírós, szomorú véget, elrontotta az utolsó örömömet is.

Alapból csak kicsit vagyok bosszúálló természet, de most besokalltam. Lesz visszavágó.  Persze, erre mindenki azt mondja, kicsinyes vagyok, és??? Kit érdekel, mer engem nem. Mindig tudtam, ez az év, nem az én évem.


????????

A világ leghorrorabb hullámvasútjának rettenetei sem tükrözhetik azt az állapotot, amit mostanában átélek.

A leglehetetlenebb apával, szinte már a tűréshatáromat súrolja az a mód, ahogyan élünk. Ezt már nem is lehet életnek nevezni. Ez már tiszta ÖNKÍNZÁS. És ezzel a hatalmas önkínzással sem tudunk egy napot nyugodt körülmények között végigélni. Annyira, de annyira elegem van belőle. Lassan már nagyobb a gyűlölet bennem, mint bármi más érzés.  Miért nem veszi már el valaki??????(az életemet)

Az ex-új jelöltemmel nincs különösebb probléma, ezt is inkább magamnak turbózom fel. Mi lesz jövőre???????????? Mit fogok csinálni, hogyan élek utána.

A pánikbetegségemet megtanultam kezelni, elfogadni és feloldani, a problémáimmal nem megy. Pedig tisztán látom őket. Ugyan látni látom, megoldani viszont nem vagyok képes. Így aztán talán életem legstresszesebb időszakát élem.

Tudom, kívülről fújjátok már Ti is, de csak leírom. Az is bosszant, feljövök, és ugyanazok a posztok fogadnak, így már inkább fel sem jövök. Írni nincs türelmem, mást meg nem olvashatok.  A posztolásra ismét nem volna erőm, kedvem. Te jó ég, vissza sem olvasom, amit összezagyváltam.

Cím nélkül

Csak ülök, és nézek ki a fejemből. Kómás lettem, vagy zombivá váltam, nem tudom. Az biztos, amióta döntöttem, totálisan megváltoztam. Nem érdekel semmi igazán, pedig a titokról is volna mondanivalóm, de valahogy nincs kedvem leírni. Ma is itt volt a TV2 riportere, készített egy rövidke interjút velem, még csak zavarba sem jöttem, mikor egy mondatban összeakadtak a szavak. Majd kivágják. Régebben majd kiugrott a szívem örömömben, bár az ok mindig szomorú volt. Nem sokszor fordul elő az emberrel, hogy országos TV beszélteti. Minden érzelem nélkül teszem a dolgom, ha elfogy a fontosa, várom, hogy múljék az idő.
Eszembe jut egy téma, hű, ezt le kell írni, mire odajutnék, már fel se jövök, elmegy a kedvem tőle. Még apával is alig veszekszem, ami pedig mindennapos volt már az utóbbi időben.

Most öregedtem meg?

Egy szép délután

Hazajött Amerikából egy egyetemi évfolyamtársunk 32 év után először, és gyorsan rögtönöztünk egy nem szokványos, 43. éves találkozó. Nagyon őszintén, féltem tőle, még gúnyt is űztem belőle, magunkat a sárga cipős bandának titulálva, piros szőnyget és szüzeket, fúvószenekart emlegettem. Nos, kellemesen csalódtam. Nem voltunk sokan, az évfolyamból 9-en és három függelék, házastárs. Az én függelékem hamar lelécelt.
De ez a délután nagyon különbözött a hagyományos találkozóktól. Ildi, az amerikás, nagyon aranyos volt, kedvesebb, mint egyetemista korunkban, pedig akkortájt igen jó barátnők voltunk. Nem voltak életbemutatók, senki sem sajátította ki a beszéd jogát, ami egy ilyen találkozó halála. Kellmesen beszélgettünk és észre sem vettük, hogy a déli időpontból koraesti lett. A Kiskörössy halászcsárdában voltunk a Tisza partján, az idő kellemes, és a borulás is csak akkor futott be, mikor már fizetni kezdtünk.

Nem voltak macskák, nem volt vita, csak egy nagyon szép délután a Tisza partján kellemes emberekkel. Azért, hogy valamit csak szidhassak, a kiszolgálás csapnivaló volt, le is fogom pontozni a halászcsárda FB oldalát. De ha nem tenném, nem is én volnék.

Sajnálnám volna, ha nem mentem volna el.

Gondolkodom

Sokszor gondolok mostanában a Kalandorok című filmre. Nagy kedvencem, a szereplők és a sztori egyaránt magával ragadók. És rájöttem, miért is él ennyire a szívemben ez a film. Életem filmje. A szó szoros értelmében. Kudarcba fulladt nagy tervek után a mesés kincsvadászat, és a szomorú beteljesülés. Az én életem is ilyen volt. Bár nem hasonlíthatom magam sem egy pilótához, sem egy művészjelölthöz, akkor is így érzem. Megnéztem megint, nem tudom megunni a szuper szereplőket, a gyönyörű környezetet, a szép zenét, és másik nagy kedvencemre is szívesen ellátogatnék, a Fort Boyardra. És mindig megsiratom. A filmet is és magamat is.
Soha eszembe nem jutott ilyen összehasonlítás, mostanában pedig nincs nap, hogy ne lássam magam előtt a képet, ahogyan a búvárruhában leengedik a mélybe a halott Leticiát. Ahogy az ő álmuk is ködbe veszett a süllyedő lánnyal, …. no mindegy, gondoljatok, amit akartok.

Más. Keresem a szót, keresem a hangot, és lassan-lassan meg is találom. Döntöttem. Február körül, ahogy beadtuk a 17.évi jelentésünket átadom a kormányt. Leválasztani önmagamtól nem fogom magam, csak akkor, ha nagyon kellemetlen változásokat vezet be új-ex jelöltem, Éva. Kerestem, és nem találtam nála jobbat. Viszontagságos együttlétünk és sok-sok csalódásom ellenére kénytelen vagyok őt választani, ha nem akarom, hogy egy-két év alatt leamortizálják 8 év kemény munkáját. Így is lehet, az lesz a vége.  Az életben vannak szituk, mikor meg kell alkudnunk saját magunkkal, és ezt fogom tenni. Nincs ha, nincs feltétel.
Saját magam érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést.

Egy másik dolog is van még, ami nagyon zavar, és ami nem lesz meg lemondásom után. A tartozás valahová. Mert ha személyekhez nem is kötődöm szorosan, magához ahhoz, amit létrehoztam, és ezen keresztül a világ egy kis szegletével   házasságban éltem és élek még pár hónapig. Itt a családod, mondhatjátok. Az a legszorosabb közösség egy ember életében. Nos, én ezt nem tapasztalom meg. Ahogy kirepültek a gyerekek, a mi családunk megszűnt funkcionálni. A lányom már havonta sem hív bennünket, fiam ugyan naponta jön, de nem tudom minek. Üres, látszatközösség a mi családunk. Apát nem zavarja, engem igen. És régi barátaink is eltűntek az életünkből. Olyan magányos leszek az egyesület nélkül, mint a kisujjam. És nincs kevésbé szoros közösség, ahová tartozhatnék. Most nincs. És igazából, nem is látom esélyét, hogy találni fogok megfelelőt. Azért keresem az utamat, a 67. éves utamat. Mert nem akarnám egyedül leélni a hátralévőt. Mizsimának ott a családja, a közössége, ahol jól és kielégítően érzi magát. Lacinak ott a darts, mely hosszú időre értelmet ad még életének. No meg a családja. Icut nem ismerem annyira, gyanítom, neki a családi közösség maradt, legyen az bármilyen. És Apryl ír. Igaz, a témaválasztásai miatt nem lett belőlem Apryl-hívő, de tetszik amit és ahogy csinálja. Egyik ismerősöm színjátszó csoportnak a tagja, és igazán nagyon jó a kollektívájuk. Másik kedves ismerősöm fest, mégpedig szépen. Mindenkinek van célja, én meg olyan leszek, mint a partra vetett hal.

Most ezen agyalok, keresek, nézelődöm. Hátha rábukkanok egy olyan dologra, közösségre, mely értelmet fog adni utolsó éveimnek. Mert most is csak azt tudom mondani, értelem nélkül, cél nélkül nem érdemes élni.

Cél nélkül élni

Mi is lehet egy 66 éves ember célja? Prédikátor tette fel ezt a kérdést, és alaposan meglepett vele. Pont Ő az, akitől ilyen kérdést nem vártam. Sőt egyikünktől sem.

Egy, nem Wikis, meghatározása az életcélnak. Benne van, amit jómagam is gondolok, ezért betettem.

„Az életcél olyan, mint egy erős iránytű, amit az egyéni tehetségünk, a személyes érdeklődésünk és a belső örömünk tájol be. Ez az, amit előkaphatunk a zsebünkből, ha döntést kell hoznunk, hogy milyen irányba induljunk tovább vagy mit fogadjunk be, mert ez a belső iránytűnk segít megmondani, mi az, ami valóban fontos számunkra, mi az, ami minket szolgál.”

Egy 66 éves embernek már nem lehet életcélja. kelljen fel, végezze el a napi tennivalóját, és húzza este a strigulát, ezt a napot is megértem. Meddig? 100-200 vagy több napon át. Hát ez nem élet. Nekem legalábbis nem.

Kipróbáltam. Megtehettem, volt rá időm. Reggel bekapcsoltam a TV-t, megnéztem az árveréseket. Ha úgy éreztem ki kell mozdulni, kimentem a kertbe, meglocsoltam vagy elcsavarogtam, netán bevettem magam az egyik nagyáruházba, plázába. Alig vártam, hogy 15.30 legyen. Ekkor elkezdődött a valamelyik Helyszínelők valamelyik epizódja. 17.45: beindulnak  a jó, öreg Poirot sejtecskéi, és már jönnek is a Kisvárosi gyilkosságok. A nap letudva. Éjfél után jöhet a strigula. Ezt el lehet játszani egy két napig, pihentet, kikapcsol. De a 3. napon kezded unni. Kimenni sincs kedved a 35 fokos kánikulába.

De akkor hogyan is tovább. mer egy ilyen életnek nincs értelme. Ezért még a levegőt is vétek rontani! És akkor felvetődik az emberben, de hiszen lehetnének céljaim, melyek értelmet adnának életemnek, vezetnének, kielégítenék szellemi igényeimet. No de 66 évesen??? Na ne már! (Kéretik nem megsértődni, lehet, csak egy kis félreértésből íródott ez a pár sor!)

 

Köszönjük, hogy Egyesületünknek
ajánlotta fel adó1%-át!
http://szegedicicamentok.hu
 

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
adószám: 19561802-1-06

 

            

"Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség,
amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn."
Gerald Durrell

"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja
gondolatait a dolgokról és más emberekről,
a dolgok és más
emberek megváltoznak vele szemben...

Az ember nem azt vonzza, amit
szeretne,
hanem ami rá hasonlít...
Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk.
Saját magunk...
Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye...
Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk
és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..."

*Dale Carnegie*

Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • KŐRBEJÁRÓKA: Találni kell másik elfoglaltságot, olyat amiben ismét ki tudsz teljesedni, amiért lelkesedel.
    (2017-11-18 06:31:01)
    Lassan, lassan …
  • Prédikátor: Csatlakozom az előttem szólóhoz.
    (2017-11-17 16:15:48)
    Lassan, lassan …
  • mizsima: Örülj, mert te megtettél mindent, amit lehetett. És örülj azért is, mert ez az év nehéz volt és kellemetlen élményekkel teli. Legalább nem fogsz visszavágyódni közéjük...majd lesz könnyebb, élvezetesebb elfoglaltságod, ami kitölti életed hátralévő részét. Most jön a megérdemelt pihenés teli új élményekkel.
    (2017-11-17 09:28:30)
    Lassan, lassan …
  • Prédikátor: Jóképű fiatalember, büszke lehetsz rá. Majd meglátod, hogy a kapcsolatotok is egyre felhőtlenebb lesz, ahogy pár évvel idősebb lesz. Lesz buli?
    (2017-11-07 15:32:37)
    41 éve
  • mizsima: Isten éltesse őt még nagyon sokáig boldogságban, békességben, bőséges szeretetben.
    (2017-11-07 07:18:21)
    41 éve
  • mizsima: @Eager: Biztos nem voltál bejelentkezve, mikor hozzászólást akartál írni.
    (2017-11-06 13:43:46)
    SOS egy egérlyukból
  • Eager: Nem tudom Mizsimánál a hozzászólásokat megnyitni.
    (2017-11-04 17:58:53)
    SOS egy egérlyukból
  • Eager: Egyebekben ezzel a lakással nagyon ellentmondóak az érzéseim. Tetszik, aranyos, csinos, már ha vigyázunk rá. De írtó pici, szerintem nincs 47 nm-es.ha elöl hagysz egy zsebit, már kupi van. Az én birodalmam 6nm és egy íróasztal.Az íróasztal már az előtérben, mert a szobámba nem fér. És ha becsukom az ajtót kitör rajtam a klausztrofóbia. Így csak a WC ajtót tudom magamra csukni. Én mindig szerettem a "levegőt" a szó minden értelmében. Most egymás seggében élünk. Soha nincs egy másodperc magamban. Szeretem, ugyanakkor utálom is. De az biztos, kényelmetlen tud lenni nagyon.
    (2017-11-04 17:23:57)
    SOS egy egérlyukból
  • Eager: Sziasztok, megvagyok csak amiről azt hittem, lazán megcsinálom, az megint kiakasztott. Aki járt felém a FB-n, pontosabban a Cicamentős oldalon, láthatta, mekkora munkában voltam. Mert ugye nem elég a négy kölyökmacska a kiskertben még cicaszépségversenyt is rendeztünk. Hogy legyen kép a decemberi naptárra. Hát lett, mert majd 300 jelentkező volt. A belsőmet is kidolgoztam.
    (2017-11-04 17:17:59)
    SOS egy egérlyukból
  • KŐRBEJÁRÓKA: már 2x írtam és a hibajelentés jön ha elküldöm......most ?????
    (2017-11-04 06:20:39)
    SOS egy egérlyukból
Címkefelhő