About my world

Az én világom, avagy ahogyan én látom a világot

Görkori

Nem értettem a reklámot. Miért kell állandóan korival közlekedni, rohanni, állandóan sietni. Egy bank reklámja, nem érdekelt különösebben. De aztán beugrott valami. mert nem csak a főszereplő közlekedett korival, de a háttérben mindenki. A házasságkötésre igyekvők, a gyerekeke, a melósok.. Mindenki. És elképedtem.

Hiszen így is szalad az idő. Azt hisszük néha, életünk egy örökkévalóságig is eltart, aztán rájövünk, egy pillanat az egész.

Szükség van még nagyobb sebességre? Szükség van a nagy rohanásra. Soha nem állunk meg egy pillanatra sem élvezni az életet, vagy csak megpihenni egy kicsit, erőt gyűjteni? Rohanás, állandó rohanás. Minek, miért?

Voltak napok, mikor azt hittük soha nem ér véget. Most, ha végigtekintek az életemen, szinte bele fér abba a bizonyos napba. Egy pillanat telik el a születés és a halál között. És mi nem érünk rá szétnézni, élvezni az életet, szeretni, vagy éppen haragudni. csak rohanva. A mai világ emberének mennyi lesz az élete? A pillanat töredéke?

Kapcsolat, barátság, ....

"Nem is az a legjobb (...), hogy számíthatsz a barátaidra, hanem, hogy ők számíthatnak rád!" - olvastam valahol.

Hogy ez milyen igaz, és az igaz barátságra mennyire nem, szóljon egy példa az idézet megerősítéséről.

Volt egy fiatalember, ki szerint mi igen jó barátságban éltünk és dolgoztunk. És meg is erősítettük(te) több ízben, mikor 100+1 éves együttműködést ígért be nekünk. Ha minden megállapítása ilyen találó lesz, el sem tudom képzelni, mi is történik vele. Mert a mi állítólagos barátságunk pillanatok alatt úgy elszállt, mint a darvak ősszel.

Ez a bizonyos barátságon alapuló együttműködés –szerintem – már kezdetektől sántított. Mert ő mindig számíthatott ránk, fordítva viszont csak ritkán történt segítség, vagy nevezzük akárminek.

Eltekintve az előbbi kis megjegyzésemtől, ment a szekér, ha toltuk, nyilatkoztunk is a sajtónak, rádiónak, TV-nek, milyen eredményes és jó dolog az ilyen együttműködés.  Legutolsó rendezvényünkön már nem voltam hajlandó a rádiók telefonját felvenni, mert nem akartam szemen köpni magamat.

Kedves belekotyogó, bár gondolom, engem nem olvasol, máris mondhatod, tessék, itt van, már megint baj van vele. Hát ha még tudnád, az ex-helyettesjelöltemmel is baj van, nem is tudom, mit mondanál. Talán: belülről rothad a ….

Visszatérve kedves barátomra három hét alatt csak három alkalommal gyalogolt a lelkembe.

Az első és az utolsó szakmai, inkább hagynám, de a középső számomra teljességgel felfoghatatlan. (A másik kettő is.)
Egyik nap kapok egy e-mailt, hogy jövök én ahhoz, hogy az ő magánéleti dolgait, meleg a drága, kibeszélem másoknak, kik nem tudtak erről. Néztem, mint a moziban, nem szoktam senki szexuális irányultságáról beszélni, sőt szexuális dolgokról sem szoktam beszélni, mert olyan messze állnak tőlem, mint Makó J-től. Kérdéseimre soha nem adott megfelelő választ. Már mégis kinek is beszéltem én az ő és a barátja dolgairól. Tudod te azt jól… Éva tudja .., és hasonló hülyeségeket kaptam konkrét válasz helyett. Alaposan kiakasztott, addig levelezgettünk, míg eljutottunk oda, letiltott az FB oldaláról, meg gondolom, ahonnan csak lehetett. Gyenge kis öröm, de biztosan jól esett neki.

A mai napig nem tudom, mi történt. Ki és mit beszélt, azt viszont tudom, gazdagabb támogató partnert talált magának, ill. egyesületének. Ha ez volt az alap, kár volt bemérgesíteni magunkat, jómagam is tisztában vagyok olyan tényekkel, hogy egymillió forintnál a huszonmillió sokkal több. Az a barát jobb az előző barátnál.

Hogy miért írta, utolsó mondatául, megsértettem a barátságában, nem tudom,  azóta sem derült ki, mit és kinek mondtam, mi oltotta ki szépen virágzó barátságunk életét.  Ami ugyan mindennek nevezhető volt, csak barátságnak sem.

Nem is tudom, miért írtam ezeket le, hiszen csak részleges a beszámolóm. Jobb sem lett tőle.

Egy valami adhat indokot erre, jól kiakadtam, mikor média-oktatónk  elmondta, az emberek 99%-a alaposan megsértődik, ha a képébe mondjuk a biztos igazat. Egy általam írt e-mail apropóján, mely az alábbiakról szólt, és  neki küldtem.

"Február 7.-én írtam neked e-mailt, 15.-én válaszoltál rá. A válaszodban ígértél egy csatolmányt, ami lemaradt. Hogy fogunk így a jövőben együtt dolgozni??  Ráadásul még fizetek is érte."

Még szerencse, ő kedveli a szókimondó embereket!!! (ennek semmi köze az előzőkhöz, csak kikívánkozott belőlem.)

 

 

Amikor fel sem kellett volna kelnem

A múlt héten felhívott egy Dr akárki, feltétlen beszélni szeretne velem(ünk), az egyesülettel, mert egy új törvény … egy kukkot nem értettem belőle, de a találkozásnak nem voltam ellenére. Időpontot egyeztettünk. Kikocsiztunk a megbeszélt helyre, sehol senki. Nagyon nem csípem, ha valami aktualitását veszti, vagy meggondolják magukat és nem értesítenek. Hát ők még ezt a fáradtságot sem vették.

Közben, miután a náthás landolástól bedurrant a fülem, vinnem kellett magammal Évát, hogy legyen, aki hallja is, amit  mondanak. Hazavittük, pont a nagy TESCO mellett lakik, ahol a következő dolgunkat intéztük volna. Apa zseniálisan egy felfestett területre állt be, holott tele volt a parkoló üres hellyel, és mindezt egy rendőrautó szeme láttára. Csak akkor jöttek rá szegények, kik voltak ilyen bolondok, mikor meglátták a két öreget. Szerencsére büntetés nélkül megúsztuk.

Miután ellopták a telefonom és a fényképező gépem, elhatároztam, veszek egy újat, és még használni is megtanulom. Egy jó minőségű okoskát! El is mentünk szolgáltatónkhoz, hiszen – gondoltam én naivan – ott érdemes vásárolni. Az ügyintéző nagyon rendes volt, és közölte velünk, ne a T-com-nál vásároljunk készüléket, mert így a legdrágább. Még azt is megmondta, hová menjünk. Köszöntük és csodálkoztunk.

Beléptünk a Postára, mert míg távol voltunk, kint járt a postás bácsi, és értesítőt hagyott. Kiderült, megváltozott az értesített pénzküldemények kifizetési helye. Sajnos ezt is napolni kellett, mert kocsival oda nem tudtunk beállni.

Közben megszólalt apa telefonja, tegnap a kertben bezártunk egy macskát a házba, és nagyon nem tetszik neki étlen szomjan és hidegben kucorogni, így ki kellett szabadítani.

Míg ezt apa megtette, én hazavillamosoztam volna, ha nem az orrom előtt ment volna el. De jött a troli, igaz, ez körbe visz a városon, de addig sem a hidegben várok. Persze az összes ülésen fiatalok játszadoztak az ő okoskájukkal, így végig álltam. (Ilyenkor azért mindig felvetődik bennem a kérdés, biztosan kell nekem is egy okoska??

Végre médiamarketinges vezetőnk válaszolt a 7.-én írt e-mailemre (15.-én), és a válaszában az is benne foglaltatott, a kért cuccot még azon a napon küldi, és természetesen nem küldte. Válaszomban felvetettem a kérdést, ha majd egy hétig el sem olvassa a levelemet, a beígért napon nem küldi az anyagot, tudunk-e érdemben (pénzért) együtt dolgozni. Az írta, szereti az érdes, igazat kimondó stílusomat. Azt most fogom megkérdezni, ha igaz, miért érdes????

Miután apa hazaért, már semmi kedvem nem volt telefonért menni.

 

Keresem

Keresem azt a barna szempárt, melybe belevesztem. Megnyugtatott, de ugyanakkor még ott is felállt a szőr, ahol nem is volt. Keresem a meleg, baritont, mely olyan szépen ejtette ki a nevemet. Keresem azokat a mondatokat, melyeket egyszerre ejtettünk ki a szánkon. Keresem azt a megértést, mellyel még a legnagyobb bűnöm is megbocsátást nyert.

Keresem azt, ki mindezt viszonozta. Keresem az izzást, a forrást, a békét és a nyugalmat. Keresem a szó nélküli párbeszédeket és keresem mindazt, aminek szinte már nyoma sincs sehol, esetleg emlékezetem legmélyén. Bár már ott is alig találom. Így csak keresek tovább!

Üdv

Üdv Kedves Mindenki! Megjöttünk. És végre ide is elértem.

Hogy milyen volt az utunk? Nehéz, fárasztó, tele betegséggel, nyavalygással, már ami kettőnket illet. De  Kicsilányért  megérte.

Tüneményes, okos, aranyos…… .  Kicsilányt csak szeretni lehet. A többi meg nem érdekes.

Mindenesetre törvénybe iktatnám, minden 65 év feletti személynek legyen egy önmegsemmisítő mechanizmusa, amit a szülinapja estéjén üzembe is helyez. És volt… nincs.

Olyan fárasztó ez az öreges nyomorúság. És annyira elegem van magunkból!

Betegség és utazás

Éppen egy jó kis sztori megírásán gondolkodtam, mikor rám szakadt a megfázás. Apa már gyógyulőfélben, én meg frissbetegkét tüsszögök, köhögök, t..-és mindenem folyik. Az orrom már fáj a dörzsöléstől és holnap utazunk. Visszük a finom magyar vírusokat! Remélem túlélem.


Magánklinika

Nagyon sok ember gondolja úgy, a magánklinikák – melyek ugyanolyan rendelőcsoportok, ugyanazon orvosokkal, mint az állami – valami különleges, extrát nyújtanak borsos áraikért.

Én úgy tapasztaltam, ez nem egészen igaz. Ez is olyan „magyaros” magánklinika. Bár csak pár esetben próbáltam kapcsolatba kerülni velük, amit ott láttam, nem igazán indokolta meg számomra, hogy ott hagyjam a nyugdíjamat.

Első ízben képtelen voltam felvenni a kapcsolatot telefonon, neten, személyesen egy állítólag működő, nyitva tartó magánklinikával. Még meg is magyarázták később ennek az okát, bár az már igencsak rosszul esett nekik, mikor közöltem velük a véleményemet erről az okról. A klinika vezetője még külön fel is hívott, no nem bocsánatkérési szándékkal.

Miután a vércukor szintem saját mérésem és háziorvosom szerint is alaposan megemelkedett, kénytelen voltam elmenni vérvételre. A városi labort – azt az egyet, mely egész Szeged és a hozzátartozó vidék  betegeit hívatott ellátni – messziről kerülöm. Elég nekem a taknyos párom itthon! A háziorvosunknál meg szünetel a vérvétel. A legközelebbi magánklinikára kértem vérvételi időpontot, kaptam is. Sőt e-mailen még emlékeztettek is, nehogy elfeledjem. Nem feledtem, és ott is voltam a megadott időre. Amit láttam, az nagyon nem tetszett. Rengeteg ember várt eligazításra igen szűk helyen, és – gondolom – ezzel magyarázható, a személyzet kifejezetten undok volt. Azt sem tudták, mit kell csinálniuk, ketten kétféle utasítással láttak el. És még le is morogtak, mikor rákérdeztem, akkor most mit csináljak??? Igaz, mikor eljöttem bocsánatot kértek. Miután végre eljutottam a vérvétel elé, már megritkultunk, és tény, nem kellett 2-3 órát várnom, csupán 10 percet. A mellettem álló fiatal hölgyet, meg kiderült, nem a saját orvosa fogja ellátni, amit ő megadóan viselt.

Egyetlen előnye a magánklinikáknak, hogy ugyanaz az orvos borsos áron megvizsgál, időben. A bőrbetegségemmel kapcsolatosan volt alkalmam megfigyelni, ugyanolyan ellátást kaptam az orvostól a klinikán, mint a magánrendelőjében. (Igaz az nem magánklinika volt!)

Most vagyok bajban. Novemberben kértem időpontot a szemészetre, adtak is februárra. sajnos az utunk éppen akkorra esik. Módosítottam az időpontot, meg is csinálták volna, áprilisra. Hát azért erre alaposan kiakadtam. Sajnos a doktornő is csak márciusra tudott besuvasztani. De ez nem sürgős, így nem megyek sem magánklinikára, sem magánrendelésre.

Nekem az állami orvosokról igazán jó véleményem van. Ha egyszer bejutok hozzájuk, türelmesek, kedvesek, lelkiismeretesek. Csak be kell jutni. Sőt, ha én sürgősnek tartom az adott vizsgálatot, inkább az államinál fizetem ki a vizsgálat árát, mint elmenjek egy maszekhoz. Lényegesen jobban jövök ki anyagilag. Sajnos a szemészetnél ilyen nincs.

Hétfőre ígérték e-mailen a laboreredményemet.

Legyen már tavasz!

Megint utazunk. Azt már írnom sem kell hová. Izabell 4-éves lesz, mi meg 45 éves házasok. Úgy látszik mégis együtt ünnepelünk. Már apával. Egyébként mostanság talán egy cseppet jobban kijövünk az öreggel, igaz, ha lehet, még többet vagyunk távol (4 m) egymástól. Van nap, hogy ki sem jövök a szobámból. Persze nászék most is ott lesznek, azért díjaznám ha nem velük kellene ünnepelnünk. Májusban még kishazánkba is ellátogatnak a gyerekekkel együtt.

Azt hittem a macskaszezon előtt majd egy kicsit kikapcsolódhatok, sajnos nem így történt. Két pályázatot írtam meg, egy rendezvényt megszerveztem, és februárban Pesten tartok egy előadást. Közben mennek a havi rendszerességű eledelgyűjtések a megszokott két áruházban. Az ex-jelöltemmel nem tudom mi lesz. Azt biztosan tudom, elnök nem, de hogy maradhat-e közmunkásnak, az bizonytalan. Amelyik státuszon most van, azt leépítették, az önkormányzattól meg várom az eredményt, kapunk-e közmunkás lehetőséget. Ha kapunk, és maradni akar, még örülnék is neki. Jobb az ismert rosszabb, mint egy ismeretlen új. Már kiismertem a stiklijeit, dolgozni meg tud. Majd elválik.

Egy kicsit nagyon megijedtem, a súlyom irgalmatlanul felszaladt a télen Bingó cicáémmal egyetemben, és a cukrom is. Most intézem a laborvizsgálati időpontot, sajnos a háziorvosomnál leállt a vérvétel.

Alapból rosszkedvű vagyok. Egyetlen igaz örömöm, ha éjjel felébredek, és azt látom, még csak két óra van, lehet sokat aludni reggelig. Ez nem valami hatalmas kilátás. És még olyan dolgokon sem mérgelődöm, melyeken fél évvel ezelőtt majd agyvérzést kaptam. Ez is zavar.

Igazából egyetlen dolgot várok, de azt nagyon. Legyen már jobb idő és mehessek a kertbe, metszeni, égetni, a kisházban rendet rakni, ... .

Mobil-mizéria

Még tudnak újakat kitalálni ott a nagyfaluban. Még mindig meg tudnak lepni!

Kiverte a biztosítékot nálam a feltöltős SIM-kártyák ellenőrzése. Miért kell azokat ellenőrizni, hiszen a szolgáltatónál nyílván vannak tartva. Az, hogy valakik mázsaszám vásárolták, nem ok az egész ország megszégyenítésére! Ellenőrizzék azt, aki nagyban vásárolt!

Nálunk a családban szinte csak az van, praktikus, az ember nem tudja túlbeszélni magát. És tessék, biztosan sok krimit láttak, ahol az eldobható mobilokat nem tudják visszakövetni. Én a közelmúltban kevertem egy SIM-kártyámat el, remélem nem veszik a fejemet érte.

Azt mondják, tudni akarják kinél van ilyen. De tudják, hiszen ahol vettem, ott fel van jegyezve. És hogy fogják ezt kivitelezni? Rabosítanak bennünket, mint potenciális tenoristákat? Nevetséges, ugyanakkor vérlázító.

 


Emberöltő - pár sor - pár gondolat

1951 – 2017

Ne ijedjen meg senki, nem cselekedeteim értékelése lesz, csak pár érdekesség jutott az eszembe.

Mindjárt betöltöm a 65-öt. Szép kor, örülök, hogy megérhettem. Hogy mennyi van még hátra? Annyi.

Gyermekkoromból  elsősorban édesapám emlékei maradtak fenn. Ugyanakkor keményen zajlott a hidegháború, de gyermekkorom nagy emléke az első űrrepülő, Gagarin, majd később Leonov és Tyereskova. Középiskolás koromra esett a Holdra szállás, az már igazi, „felnőtt” élményem volt. Szintén gyermek voltam még a Kennedy- gyilkosság idején. A hidegháborús időszak, bármennyire is rossz volt, nagyon sok tudományos eredményt produkált.

Rátaláltak az élet kövére, a DNS-re, majd eljutottunk egészen a klónozásig. Ma genetikailag módosított kaját eszünk! Ezeknek a kísérleteknek a mai eredményére még kíváncsi sem vagyok, félek tőlük!

Emlékszem, a 80-as évek CB-s rádióira, ma meg az okostelefonok leköröztek mindent. ( nem nálam!) A mai fiatalok nem is mennek még a vadasparkokba sem, online mindent megtalálnak, légkondis szobáikból ki sem kell lépnek.

Közben és is felnőttem, férjhez mentem, és született 2 gyermekünk. Eltemettük a felettünk élő generációt, immáron mi vagyunk a sorosak.

A technika életem folyamán hatalmasat fejlődött. Szigeteket építünk, égig érő felhőkarcolókat húzunk fel. Japán, majd a nyugati világ szupervonatai percek alatt tesznek meg olyan távokat, melyekhez 100 évvel ezelőtt napok szükségeltettek. Bioenergiát állítunk elő, ugyanakkor tönkre tesszük a környezetünket. Fajok tűnnek el százszámra, pont az emberiség fejlődésének köszönhetően. Ellep bennünket a szemét, befulladunk a széndioxidba. Kiírtjuk ez erdőket, néhány fát ültetünk csak helyettük.

Lement a Beatles korszak és a hippi világ, most alig találni a könnyű-műfajban jó zenét.

Trump közelít az oroszokhoz, ha igaz. Mi meg lassan készülünk a választásokra. Antalltól Orbánig … sok minden történt.

Megúsztuk a világháborút, legalábbis remélem.

 

Nagyon nem szeretem

Nem szeretem a telet. Ha – mint szombaton – hétágra süt a nap, az szép. Olyankor még a nagy hideg ellenére is sétálni támad az embernek kedve. De könyörgöm ez a tejföl, ami beborítja a várost, undorító. És nekem ki kell mennem. Ha tetszik, ha nem.

Szép az élet ...

Nagyon úgy néz ki, a 45. házassági évfordulónkra válás lesz az ajándék. Itt leskelődik, olvassa miket írok róla, nem szeretem, sőt nemhogy nem szeretem, ki nem állhatom, nem bírom elviselni. Mondja ő szent meggyőződéssel.

Hát, ha ő így érez, azt hiszem tényleg jobb lesz, ha legalább jogilag függatlenítjük magunkat. Menni nem tudunk sehová, itt kell maradnunk az egérlyukban, de ha úgy lesz, legalább nyugodtan elküldhetjük egymást a csudába.

Én már nagyon belefáradtam. Nem csak apába, az egész életbe. Érne már véget!


Akármi

Nem tudom, még ma is jellemző-e az emberek újévi fogadalom-tétele. Alapjában nem butaság egy változtatást egy eseményhez kötni, egy nem is akármilyen eseményhez, mint az új év kezdete. Persze, mint minden, ez is ellaposodott, sokan nem tartották meg, és az egész jelképes lett. Inkább csak azt mondjuk el vele, miben is kellene változtatnunk, de olyan nagyon nem is akarjuk, vagy nem éri meg a belefeccelt energia, vagy biztosan tudjuk, úgyis feladjuk.

Nem kívánok én sem újévi fogadalmat tenni, de áttekinteni az előző évet mindenféleképpen megéri. Sőt, következtetéseket is vonhatok az eredményből.

2016 életem egyik igazán kimagasló évének  mondható, jó és rossz értelemben egyaránt.

A magánéletem elrettentően rosszul sikeredett, apával az életünk néha elviselhetetlen, erre megoldást nem is ismerek. Biztosan naponta lesz olyan problémánk továbbra is, melyet én magam nem tudok megoldani , és lesz olyan, melyet nem is szándékozom.

Elnöki életem annál sikeresebbnek bizonyult. Egyesületünk ilyen aktív még egyetlen évben sem volt, és az elnyert pályázat, támogatás, no meg saját terveink megvalósításával alaposan felértékelődött szervezetünk az állatvédők  és városom megítélése alapján egyaránt.

Gyermekeim esetében is hasonló kettősség volt a jellemző. Lányom sikeres, okos anya, feleség, ember, orvos és kutató. Büszkék lehetünk rá. Ugyanakkor fiunk egy zseniális eszű, kényszeres csődtömeg.

Ezt a „dupla kettősséget” egyedül megoldani nem tudom. Segítségem sincs benne. Egyetlen dolgot tehetek, vitetem magam az árral és megpróbálok mindenhez jópofát vágni. Azt pedig biztosan tudom, erre nem vagyok képes. A jól menő egyesületemet pedig nem fogom egy lenézett, kevésre tartott, fél-alkoholistának átadni. Így viszem az igát tovább.

Ezek ismeretében kívánok magamnak sikert, kitartást, erőt az új évhez.

BUÉK

Felölti remény-kabátját a tegnap,
feledésbe készül vetni a múltat.
Fenyves erdők s bércek zúgják: van holnap!
Bátraké a jövő, sziklába vésd álmodat!

Gyere! Remény-kabátba bújva hát lépj,
öleld magadhoz a várt-holnapot.

Rajtad múlik... élted a jövődnek rajzold!

Kedves Barátaim!
Kívánok nektek boldog új esztendőt, jó egészséget, boldogságot!

Már is vége

Igen vége nálunk, a mi kis lakásunkban, már véget is ért a karácsony. Elég volt idénre és talán életem teljes hátrelevő részére. Belefáradtam beleuntam, besokalltam. Pedig még csak 25.-e reggel van.

Nem fogom tűrni, hogy egy férfi – még ha a fiam is – a mi általunk lakott lakásban olyan dolgok lenyelésére kényszerítsen, mint amelyek hozzátartoznak az ő pedantériájához. Ami már nem is az, hanem betegség. Kényszer, melyet gyógyítani kellene.

Nálunk karácsony este – ha hármasban ünnepeljük – és általában így van, pontosabban így volt, csak azt lehet mondani, amit a gyermek akar hallani, nem lehet egy egészséges közbevetés, nem lehet egy normális, nem azonos nézőponton nyugvó vita, mert megsértődik és elmegy. Sajnos tegnap este nem ment el. Így egész este nézhettem, ahogy undorodba visszaveszi a cipőjét, mert a talpára ragadt egy macskaszőr, ajánlottam neki ehte szűz szobapapucsot, de még azt sem fogadta el. És csak  vizsgálgatta, hol van még, a székén, a szőnyegen, mindenhol egyetlen macskaszőr is.  Mikor szegény Kiki hozzásimult a nadrágjához, betelt a pohár, és abból a picuri szobából is ki kellett zárni a cicákat.

Biztos vagyok benne, a küldött töltöttkáposztát is kiönti otthon, mert abban is lehet valami nem oda való. Csodálkozom, hogy egyáltalán evett és ivott velünk.

Mindig szerettem a karácsonyt és imádtam az apró kis meglepetéseket, amiket a már előre megbeszélt ajándékon felül készítettem. Én, mert senki másnak eszébe sem jutott. Ajándékot sem hozott, nemhogy meglepetést, hiszen meg van mindenetek…. és átadott 2 üveg alkoholmentes pezsgőt.

Miért nem lehet egy akár százforintos boltban vásárolt illatgyertyát egy szép masnival átadni egy mosoly és egy puszi kíséretében? Miért nem lehet elviselni egyetlen estét – pontosabban néhány órát – pedantériánkat félre tenni, egy e fene, majd kimosom, lekefélem azt a néhány macskaszőrt. Miért kell véres kardként körbehordozni, és hozzá szenvedő arcot vágni? És ha tudja, hogy ilyen, miért kell egyáltalán eljönni és tönkre tenni ezt a szép estét? Bőven elég lett volna egy koccintásra felszaladnia! Így viszont könnyek között aludtam el, késő éjjel.

Sikerült olyan mélyre leásni magam, hogy még egy verőfényes séta sem segítene, de szó sem lehet róla, valami rondaság esik. Nem tudok kimozdulni sehová, hiszen mindenki ünnepel. Így lezártam 2016. karácsonyát, megfogadtam, soha többet így hármasban nem töltünk el egy estét, kiraktam a karácsonyfát az erkélyre, úgy feldíszítve.

Gondolom, végigolvasva nem adja vissza viszontagságaimat ez a kis poszt, de aki élt már így, sokkban végig egy teljes ünnepi estét, talán el tudja képzelni. Ha nem, arra is kész vagyok. Most pedig visszafekszem aludni - már ha tudok.

 

 

 

Kérjük, támogassák munkánkat adó1%-a
felajánlásával.  Most úgy segíthet, hogy Önnek
az semmibe sem kerül! Köszönjük.
http://szegedicicamentok.hu
 

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
adószám: 19561802-1-06

 

            

"Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség,
amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn."
Gerald Durrell

"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja
gondolatait a dolgokról és más emberekről,
a dolgok és más
emberek megváltoznak vele szemben...

Az ember nem azt vonzza, amit
szeretne,
hanem ami rá hasonlít...
Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk.
Saját magunk...
Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye...
Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk
és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..."

*Dale Carnegie*

Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • Prédikátor: Utálom azt a görkoris fickót, meg a welnesses csajt... A kislány, aki hirtelen felnő és elköltözik, őt és az apuciját elviselem. Soha eszembe nem jutna semmilyen életbölcsesség az undorító reklámokról. Érteni se akarom.
    (2017-02-22 14:16:06)
    Görkori
  • mizsima: Minél idősebb az ember, annál rövidebbnek érzi, annál biztosabban tudja, hogy mennyi mindent nem tapasztalt még meg...
    (2017-02-21 18:23:39)
    Görkori
  • KŐRBEJÁRÓKA: Ne szennyezd a Tiszát.
    (2017-02-21 14:33:04)
    Kapcsolat, barátság, ....
  • Prédikátor: Bosszantó, ha valaki megharagszik valamiért, aminek a valódi okát nem ismeri a másik fél.
    (2017-02-19 11:59:56)
    Kapcsolat, barátság, ....
  • mizsima: @Eager: Lecsuknának érte és annyit nem ér.
    (2017-02-18 18:37:33)
    Kapcsolat, barátság, ....
  • Eager: @mizsima: Tudom, de nagyon nagyon haragszom. Tiszába tudnám fojtani!
    (2017-02-18 17:54:59)
    Kapcsolat, barátság, ....
  • mizsima: Ez a barát sosem volt barát. ismerős, üzlettárs, kolléga esetleg, de úgy mint barát szerintem szóba sem jöhet...az ilyen emberen csak túl kell lépni...egy rossz gondolatot sem érdemel.
    (2017-02-18 17:02:59)
    Kapcsolat, barátság, ....
  • Prédikátor: @Eager: Kénytelen, mert ez az idő másra nem alkalmas. Számomra ez a legnyugisabb időszak.
    (2017-02-17 08:02:08)
    Amikor fel sem kellett volna kelnem
  • Eager: @Prédikátor: És a felettes éned hagyja????
    (2017-02-17 07:35:57)
    Amikor fel sem kellett volna kelnem
  • Eager: @mizsima: Úgy legyen! Már nagyon aktuális volna egy kis jókedv, móka és kacagás. Bár egy is elég volna!
    (2017-02-17 07:35:28)
    Amikor fel sem kellett volna kelnem
Címkefelhő