About my world

Az én világom, avagy ahogyan én látom a világot

Ez nem az én évem

Ez az év még jót nem hozott nekünk. Semmi nem sikerül, és csak halunk és temetünk.
A kérdéseim konkrét kérdések voltak, embertől  emberig, és a válasz nem értető. Mintha nem is egy bolygón élnénk.
A fürdőszobánkban sem lehet kádat cserélni, ahogy  azt megterveztük. Marad az újrazománcozás, már ha találunk valakit, aki megcsinálja.

Túl vagyunk a temetéseken. Most hatalmas üresség van bennem.

A helyzet változatlan

Holnap is, kedden is temetünk. Nem hiszem, hogy kellőképpen fel lennék készülve, de azt gondolom, nem is lehet. Már tudomásul vettem, amit kell, örülök, hogy még élek ( ez nem is olyan biztos). Sokat írtunk róla, aktuális lévén, jön, aminek jönnie kell.

Egyetlen dolgot nem tudok elfogadni, ha én maradok egyedül. Tudom, ez rettenetes nagy önzés, de már csak ilyen vagyok.
A múltkor találkoztam egy volt kolleganőmmel, fiatalabb, mint valaha, vidám, mosolyog, boldognak látszik. 82 éves, de én nézek ki öregebbnek. Nagyon szép házasságban éltek a férjével, aki már 11 éve meghalt. Ő azt állítja, Feri vele van most is, naplót ír neki. Amikor elmondta, olyan természetesnek tűnt ez az állapot, de ha most belegondolok, valahol sántít az egész. Ezt ő a hitével magyarázta, de, hogy ténylegesen milyen hitről is van szó, annak magyarázatára már nem került sor. Komolyan gondolkodom rajta, ha rendeződnek a soraim, megkeresem egy tea erejéig.

Valahogy, úgy érzem megtorpant az életem. és most nem a halottjainkra gondolok. Mintha egy hatalmas felhő tornyosulna előttem, nem látok át felette, mellette. Nem tudok tervezni, nem tudok rendesen dolgozni. Nem tudok haladni. Mint egy rossz álom, olyan az életem. Halogatok mindent, csinálom is meg nem is a dolgaimat. és nagyon sokszor minden ok nélkül belém csap a pánik. A gyomrom összeszorul, a szívem összecsavarodik, a levegő szűkös. És egy nagyon rossz érzés kerít hatalmába. Aztán észre sem veszem, feloldódik. Miután elég gyakori, alaposan idegesít, mintha még az utolsó nagy csapást várnám. Mint a vihar előtt.

És érdekes, nem csak a saját személyemben érzem ezt. A várt válaszok késlekednek, pedig sokra várok, sok helyről. És ennek a késlekedésnek sem tudom az okát. Nem mondják meg, hiába kérdem. Továbbhárítják a tényleges válaszokat, mintha direkt bosszantani akarnának.
Úgy érzem magam, mint aki bent ül egy gödörben, a feje búbjáig beborítva hóval, és a kérdőjelemnek is csak a pontja látszik ki, persze fordítva.

Ha ez így folytatódik ...

Délelőtt kaptuk a hírt, elhunyt unokanővérem 77 éves korában. Apai részről az utolsó közeli rokonom.
Kezdek félni.

Meghalt egy ember

A Föld forog tovább, a Nap is megy az útján. Mintha nem történt volna semmi, olyan a világ. Pedig néhányszor tíz embernek kifordult az élete. Ha van mennyország, ő már ott van. Ha nincs, ki tudja …, egy biztos, a teste cserben hagyta.    Különbözőképen éltünk, értékrendjeink is különböztek. Még a hobbijaink is mások voltak. Bár nem volt közeli hozzátartozóm, szerettem és tiszteltem. Most egy űr van bennem nemlétének vonzataként. Fáj a szívem érte, a családjáért, magunkért. Neki már nem fáj az, ami nekünk nagyon. Már sok ilyen űr van bennem, eltávozott szeretteim hiányaként. Azt mondják, begyógyul. Én nem ezt tapasztaltam. Megpróbáljuk begyógyítani, de sikertelenül. Ha őszintén szeretünk valakit, életünk végéig hiányozni fog. A gyász szívszorító fájdalma talán idővel enyhül, de az űr ott marad. Vigyázok is rájuk nagyon, mert sok emberből már csak ez maradt meg nekem. Nem „üres”. Őrzi az emlékeket. És ha majd mi kerülünk sorra, csak velünk fog végleg eltűnni emléke erről a földről.


Mindannyiunk sorsa

Aznap, mikor barátunk édesanyjának a temetésén voltunk, kaptuk a hírt, meghalt a 92 éves Mamika, Tibor unokaöccsének anyósa. Mindketten szép kort értek meg, az enyéim már évtizedekkel ezelőtt elmentek. És éppen most értesítettek bennünket, elhunyt Kati, Tibor unokaöccse felesége, áttétes rákban. Ferike két hét alatt elvesztette anyósát, majd feleségét. Nem is tudom tovább írni… mi következünk. Kati 66 éves volt.

Mindig van még lejjebb!

Hogy az a … fránya macska vigye el, nem tudom megvetni a lábamat, csak még lejjebb és lejjebb kerülök a gödörben. Ennek a gödörnek nincs feneke?

Pesten voltam, jól kicsesztek velem, lőttek a jól begyakorolt előadásomnak. Tőlem kívülálló okok miatt nem sikerült jól. Nagyon bánt, beleadtam apait-anyait, és ráadásul éppen az a személy okozta, ki felkért erre az előadásra. csak tudnám, ha nem akarta, mi a bánatosnak rángatott bele.

Ex-barátom – kiről már írtam, szintén ott volt a konferencián, került, mint egy rühes macskát, még csak nem is köszönt. És még mindig nem tudom az okát. Fel nem foghatom, hogy jön egy kölyök ahhoz, hogy indoklás nélkül ilyet tegyen velem. Ne mondjátok, hogy felejtsem el, mert nem megy ki az agyamból. Immár kettőre szaporodott azok száma, kik vérig aláztak, és még az okát sem tudom. Lassan kiújul a fekélyem, a sok rágódás miatt, nem mintha annyira hiányoznának, egyszerűen magam emésztem, mert kikerülhető lett volna, vagy éppen tanulhattam volna, mit ne tegyek. Így csak nézek ki a fejemből, és rágom az agyam.

Tudom, a szokásos tanács, ne ásd mélyebbre magad! De amikor téged ásnak, nem tudsz mit tenni!!!

Soha ne mond azt, hogy soha!

Megtörtént!!!

Van igazi okostelefonom igazi internet előfizetéssel. Pedig megfogadtam, ezt már nem tanulom meg, mégis bekerültem a vonzásba. És tanulom a használatát. Jó kis gép, voltam már a neten, itt a bloggeren is vele, a facebookon is, és jétékaim is vannak. A telefonálással még néha problémáim vannak, nem találom a névjegyzékemet, vagy éppen a hívó gombot. De belejövök, mint kiskutya az ugatásba. Megkérem az egyik diákot, szánjon rám némi időt, és tanítson meg rendesen használni, ha már pénzt és energiát fektettem belé.

Szabad nevetni!


Görkori

Nem értettem a reklámot. Miért kell állandóan korival közlekedni, rohanni, állandóan sietni. Egy bank reklámja, nem érdekelt különösebben. De aztán beugrott valami. mert nem csak a főszereplő közlekedett korival, de a háttérben mindenki. A házasságkötésre igyekvők, a gyerekeke, a melósok.. Mindenki. És elképedtem.

Hiszen így is szalad az idő. Azt hisszük néha, életünk egy örökkévalóságig is eltart, aztán rájövünk, egy pillanat az egész.

Szükség van még nagyobb sebességre? Szükség van a nagy rohanásra. Soha nem állunk meg egy pillanatra sem élvezni az életet, vagy csak megpihenni egy kicsit, erőt gyűjteni? Rohanás, állandó rohanás. Minek, miért?

Voltak napok, mikor azt hittük soha nem ér véget. Most, ha végigtekintek az életemen, szinte bele fér abba a bizonyos napba. Egy pillanat telik el a születés és a halál között. És mi nem érünk rá szétnézni, élvezni az életet, szeretni, vagy éppen haragudni. csak rohanva. A mai világ emberének mennyi lesz az élete? A pillanat töredéke?

Kapcsolat, barátság, ....

"Nem is az a legjobb (...), hogy számíthatsz a barátaidra, hanem, hogy ők számíthatnak rád!" - olvastam valahol.

Hogy ez milyen igaz, és az igaz barátságra mennyire nem, szóljon egy példa az idézet megerősítéséről.

Volt egy fiatalember, ki szerint mi igen jó barátságban éltünk és dolgoztunk. És meg is erősítettük(te) több ízben, mikor 100+1 éves együttműködést ígért be nekünk. Ha minden megállapítása ilyen találó lesz, el sem tudom képzelni, mi is történik vele. Mert a mi állítólagos barátságunk pillanatok alatt úgy elszállt, mint a darvak ősszel.

Ez a bizonyos barátságon alapuló együttműködés –szerintem – már kezdetektől sántított. Mert ő mindig számíthatott ránk, fordítva viszont csak ritkán történt segítség, vagy nevezzük akárminek.

Eltekintve az előbbi kis megjegyzésemtől, ment a szekér, ha toltuk, nyilatkoztunk is a sajtónak, rádiónak, TV-nek, milyen eredményes és jó dolog az ilyen együttműködés.  Legutolsó rendezvényünkön már nem voltam hajlandó a rádiók telefonját felvenni, mert nem akartam szemen köpni magamat.

Kedves belekotyogó, bár gondolom, engem nem olvasol, máris mondhatod, tessék, itt van, már megint baj van vele. Hát ha még tudnád, az ex-helyettesjelöltemmel is baj van, nem is tudom, mit mondanál. Talán: belülről rothad a ….

Visszatérve kedves barátomra három hét alatt csak három alkalommal gyalogolt a lelkembe.

Az első és az utolsó szakmai, inkább hagynám, de a középső számomra teljességgel felfoghatatlan. (A másik kettő is.)
Egyik nap kapok egy e-mailt, hogy jövök én ahhoz, hogy az ő magánéleti dolgait, meleg a drága, kibeszélem másoknak, kik nem tudtak erről. Néztem, mint a moziban, nem szoktam senki szexuális irányultságáról beszélni, sőt szexuális dolgokról sem szoktam beszélni, mert olyan messze állnak tőlem, mint Makó J-től. Kérdéseimre soha nem adott megfelelő választ. Már mégis kinek is beszéltem én az ő és a barátja dolgairól. Tudod te azt jól… Éva tudja .., és hasonló hülyeségeket kaptam konkrét válasz helyett. Alaposan kiakasztott, addig levelezgettünk, míg eljutottunk oda, letiltott az FB oldaláról, meg gondolom, ahonnan csak lehetett. Gyenge kis öröm, de biztosan jól esett neki.

A mai napig nem tudom, mi történt. Ki és mit beszélt, azt viszont tudom, gazdagabb támogató partnert talált magának, ill. egyesületének. Ha ez volt az alap, kár volt bemérgesíteni magunkat, jómagam is tisztában vagyok olyan tényekkel, hogy egymillió forintnál a huszonmillió sokkal több. Az a barát jobb az előző barátnál.

Hogy miért írta, utolsó mondatául, megsértettem a barátságában, nem tudom,  azóta sem derült ki, mit és kinek mondtam, mi oltotta ki szépen virágzó barátságunk életét.  Ami ugyan mindennek nevezhető volt, csak barátságnak sem.

Nem is tudom, miért írtam ezeket le, hiszen csak részleges a beszámolóm. Jobb sem lett tőle.

Egy valami adhat indokot erre, jól kiakadtam, mikor média-oktatónk  elmondta, az emberek 99%-a alaposan megsértődik, ha a képébe mondjuk a biztos igazat. Egy általam írt e-mail apropóján, mely az alábbiakról szólt, és  neki küldtem.

"Február 7.-én írtam neked e-mailt, 15.-én válaszoltál rá. A válaszodban ígértél egy csatolmányt, ami lemaradt. Hogy fogunk így a jövőben együtt dolgozni??  Ráadásul még fizetek is érte."

Még szerencse, ő kedveli a szókimondó embereket!!! (ennek semmi köze az előzőkhöz, csak kikívánkozott belőlem.)

 

 

Amikor fel sem kellett volna kelnem

A múlt héten felhívott egy Dr akárki, feltétlen beszélni szeretne velem(ünk), az egyesülettel, mert egy új törvény … egy kukkot nem értettem belőle, de a találkozásnak nem voltam ellenére. Időpontot egyeztettünk. Kikocsiztunk a megbeszélt helyre, sehol senki. Nagyon nem csípem, ha valami aktualitását veszti, vagy meggondolják magukat és nem értesítenek. Hát ők még ezt a fáradtságot sem vették.

Közben, miután a náthás landolástól bedurrant a fülem, vinnem kellett magammal Évát, hogy legyen, aki hallja is, amit  mondanak. Hazavittük, pont a nagy TESCO mellett lakik, ahol a következő dolgunkat intéztük volna. Apa zseniálisan egy felfestett területre állt be, holott tele volt a parkoló üres hellyel, és mindezt egy rendőrautó szeme láttára. Csak akkor jöttek rá szegények, kik voltak ilyen bolondok, mikor meglátták a két öreget. Szerencsére büntetés nélkül megúsztuk.

Miután ellopták a telefonom és a fényképező gépem, elhatároztam, veszek egy újat, és még használni is megtanulom. Egy jó minőségű okoskát! El is mentünk szolgáltatónkhoz, hiszen – gondoltam én naivan – ott érdemes vásárolni. Az ügyintéző nagyon rendes volt, és közölte velünk, ne a T-com-nál vásároljunk készüléket, mert így a legdrágább. Még azt is megmondta, hová menjünk. Köszöntük és csodálkoztunk.

Beléptünk a Postára, mert míg távol voltunk, kint járt a postás bácsi, és értesítőt hagyott. Kiderült, megváltozott az értesített pénzküldemények kifizetési helye. Sajnos ezt is napolni kellett, mert kocsival oda nem tudtunk beállni.

Közben megszólalt apa telefonja, tegnap a kertben bezártunk egy macskát a házba, és nagyon nem tetszik neki étlen szomjan és hidegben kucorogni, így ki kellett szabadítani.

Míg ezt apa megtette, én hazavillamosoztam volna, ha nem az orrom előtt ment volna el. De jött a troli, igaz, ez körbe visz a városon, de addig sem a hidegben várok. Persze az összes ülésen fiatalok játszadoztak az ő okoskájukkal, így végig álltam. (Ilyenkor azért mindig felvetődik bennem a kérdés, biztosan kell nekem is egy okoska??

Végre médiamarketinges vezetőnk válaszolt a 7.-én írt e-mailemre (15.-én), és a válaszában az is benne foglaltatott, a kért cuccot még azon a napon küldi, és természetesen nem küldte. Válaszomban felvetettem a kérdést, ha majd egy hétig el sem olvassa a levelemet, a beígért napon nem küldi az anyagot, tudunk-e érdemben (pénzért) együtt dolgozni. Az írta, szereti az érdes, igazat kimondó stílusomat. Azt most fogom megkérdezni, ha igaz, miért érdes????

Miután apa hazaért, már semmi kedvem nem volt telefonért menni.

 

Keresem

Keresem azt a barna szempárt, melybe belevesztem. Megnyugtatott, de ugyanakkor még ott is felállt a szőr, ahol nem is volt. Keresem a meleg, baritont, mely olyan szépen ejtette ki a nevemet. Keresem azokat a mondatokat, melyeket egyszerre ejtettünk ki a szánkon. Keresem azt a megértést, mellyel még a legnagyobb bűnöm is megbocsátást nyert.

Keresem azt, ki mindezt viszonozta. Keresem az izzást, a forrást, a békét és a nyugalmat. Keresem a szó nélküli párbeszédeket és keresem mindazt, aminek szinte már nyoma sincs sehol, esetleg emlékezetem legmélyén. Bár már ott is alig találom. Így csak keresek tovább!

Üdv

Üdv Kedves Mindenki! Megjöttünk. És végre ide is elértem.

Hogy milyen volt az utunk? Nehéz, fárasztó, tele betegséggel, nyavalygással, már ami kettőnket illet. De  Kicsilányért  megérte.

Tüneményes, okos, aranyos…… .  Kicsilányt csak szeretni lehet. A többi meg nem érdekes.

Mindenesetre törvénybe iktatnám, minden 65 év feletti személynek legyen egy önmegsemmisítő mechanizmusa, amit a szülinapja estéjén üzembe is helyez. És volt… nincs.

Olyan fárasztó ez az öreges nyomorúság. És annyira elegem van magunkból!

Betegség és utazás

Éppen egy jó kis sztori megírásán gondolkodtam, mikor rám szakadt a megfázás. Apa már gyógyulőfélben, én meg frissbetegkét tüsszögök, köhögök, t..-és mindenem folyik. Az orrom már fáj a dörzsöléstől és holnap utazunk. Visszük a finom magyar vírusokat! Remélem túlélem.


Magánklinika

Nagyon sok ember gondolja úgy, a magánklinikák – melyek ugyanolyan rendelőcsoportok, ugyanazon orvosokkal, mint az állami – valami különleges, extrát nyújtanak borsos áraikért.

Én úgy tapasztaltam, ez nem egészen igaz. Ez is olyan „magyaros” magánklinika. Bár csak pár esetben próbáltam kapcsolatba kerülni velük, amit ott láttam, nem igazán indokolta meg számomra, hogy ott hagyjam a nyugdíjamat.

Első ízben képtelen voltam felvenni a kapcsolatot telefonon, neten, személyesen egy állítólag működő, nyitva tartó magánklinikával. Még meg is magyarázták később ennek az okát, bár az már igencsak rosszul esett nekik, mikor közöltem velük a véleményemet erről az okról. A klinika vezetője még külön fel is hívott, no nem bocsánatkérési szándékkal.

Miután a vércukor szintem saját mérésem és háziorvosom szerint is alaposan megemelkedett, kénytelen voltam elmenni vérvételre. A városi labort – azt az egyet, mely egész Szeged és a hozzátartozó vidék  betegeit hívatott ellátni – messziről kerülöm. Elég nekem a taknyos párom itthon! A háziorvosunknál meg szünetel a vérvétel. A legközelebbi magánklinikára kértem vérvételi időpontot, kaptam is. Sőt e-mailen még emlékeztettek is, nehogy elfeledjem. Nem feledtem, és ott is voltam a megadott időre. Amit láttam, az nagyon nem tetszett. Rengeteg ember várt eligazításra igen szűk helyen, és – gondolom – ezzel magyarázható, a személyzet kifejezetten undok volt. Azt sem tudták, mit kell csinálniuk, ketten kétféle utasítással láttak el. És még le is morogtak, mikor rákérdeztem, akkor most mit csináljak??? Igaz, mikor eljöttem bocsánatot kértek. Miután végre eljutottam a vérvétel elé, már megritkultunk, és tény, nem kellett 2-3 órát várnom, csupán 10 percet. A mellettem álló fiatal hölgyet, meg kiderült, nem a saját orvosa fogja ellátni, amit ő megadóan viselt.

Egyetlen előnye a magánklinikáknak, hogy ugyanaz az orvos borsos áron megvizsgál, időben. A bőrbetegségemmel kapcsolatosan volt alkalmam megfigyelni, ugyanolyan ellátást kaptam az orvostól a klinikán, mint a magánrendelőjében. (Igaz az nem magánklinika volt!)

Most vagyok bajban. Novemberben kértem időpontot a szemészetre, adtak is februárra. sajnos az utunk éppen akkorra esik. Módosítottam az időpontot, meg is csinálták volna, áprilisra. Hát azért erre alaposan kiakadtam. Sajnos a doktornő is csak márciusra tudott besuvasztani. De ez nem sürgős, így nem megyek sem magánklinikára, sem magánrendelésre.

Nekem az állami orvosokról igazán jó véleményem van. Ha egyszer bejutok hozzájuk, türelmesek, kedvesek, lelkiismeretesek. Csak be kell jutni. Sőt, ha én sürgősnek tartom az adott vizsgálatot, inkább az államinál fizetem ki a vizsgálat árát, mint elmenjek egy maszekhoz. Lényegesen jobban jövök ki anyagilag. Sajnos a szemészetnél ilyen nincs.

Hétfőre ígérték e-mailen a laboreredményemet.

Legyen már tavasz!

Megint utazunk. Azt már írnom sem kell hová. Izabell 4-éves lesz, mi meg 45 éves házasok. Úgy látszik mégis együtt ünnepelünk. Már apával. Egyébként mostanság talán egy cseppet jobban kijövünk az öreggel, igaz, ha lehet, még többet vagyunk távol (4 m) egymástól. Van nap, hogy ki sem jövök a szobámból. Persze nászék most is ott lesznek, azért díjaznám ha nem velük kellene ünnepelnünk. Májusban még kishazánkba is ellátogatnak a gyerekekkel együtt.

Azt hittem a macskaszezon előtt majd egy kicsit kikapcsolódhatok, sajnos nem így történt. Két pályázatot írtam meg, egy rendezvényt megszerveztem, és februárban Pesten tartok egy előadást. Közben mennek a havi rendszerességű eledelgyűjtések a megszokott két áruházban. Az ex-jelöltemmel nem tudom mi lesz. Azt biztosan tudom, elnök nem, de hogy maradhat-e közmunkásnak, az bizonytalan. Amelyik státuszon most van, azt leépítették, az önkormányzattól meg várom az eredményt, kapunk-e közmunkás lehetőséget. Ha kapunk, és maradni akar, még örülnék is neki. Jobb az ismert rosszabb, mint egy ismeretlen új. Már kiismertem a stiklijeit, dolgozni meg tud. Majd elválik.

Egy kicsit nagyon megijedtem, a súlyom irgalmatlanul felszaladt a télen Bingó cicáémmal egyetemben, és a cukrom is. Most intézem a laborvizsgálati időpontot, sajnos a háziorvosomnál leállt a vérvétel.

Alapból rosszkedvű vagyok. Egyetlen igaz örömöm, ha éjjel felébredek, és azt látom, még csak két óra van, lehet sokat aludni reggelig. Ez nem valami hatalmas kilátás. És még olyan dolgokon sem mérgelődöm, melyeken fél évvel ezelőtt majd agyvérzést kaptam. Ez is zavar.

Igazából egyetlen dolgot várok, de azt nagyon. Legyen már jobb idő és mehessek a kertbe, metszeni, égetni, a kisházban rendet rakni, ... .

 

Kérjük, támogassák munkánkat adó1%-a
felajánlásával.  Most úgy segíthet, hogy Önnek
az semmibe sem kerül! Köszönjük.
http://szegedicicamentok.hu
 

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
adószám: 19561802-1-06

 

            

"Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség,
amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn."
Gerald Durrell

"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja
gondolatait a dolgokról és más emberekről,
a dolgok és más
emberek megváltoznak vele szemben...

Az ember nem azt vonzza, amit
szeretne,
hanem ami rá hasonlít...
Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk.
Saját magunk...
Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye...
Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk
és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..."

*Dale Carnegie*

Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • Prédikátor: @Eager: Nem lehetne zuhanykabint a kád helyett? Sokkal könnyebb lenne a fürdés. A magas lefolyót a vízszerelő megoldja.
    Vedd észre a jót is! Tavaszodik, süt a Nap, nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak...
    (2017-03-26 20:18:19)
    Ez nem az én évem
  • Eager: @Prédikátor: Múlik. Itt vagyok, csak még nincs kedvem írni.
    A káddal az a baj, hogy magas, de csak ugyanolyan magasra lehet a lefolyó miatt tenni, így sem, úgy sem tudunk belemenni. Csak lépcsővel. Hogy hogy fogjuk használni később, nem tudom. Magasan van a lefolyó. Át fogjuk zománcoztatni, ha találunk szakit. Még nem sikerült.
    Kedden temetik a dédit, aztán remélem sokáig nem kell temetésre mennünk.
    És csak úgy mellékesen megtudtuk, az özvegy húgának a lánya most esett kemoterápián át.
    (2017-03-26 19:03:26)
    Ez nem az én évem
  • Prédikátor: Múlik már az üresség?
    (2017-03-26 15:21:38)
    Ez nem az én évem
  • KŐRBEJÁRÓKA: ,,,,,,,,,,,,,,,?????????????? MI EZ A NAGY CSEND, TE nem írtad, hogy elutaztál!
    (2017-03-26 11:24:34)
    Ez nem az én évem
  • mizsima: Tudod, úgy van az, hogy ha életünk óriás kereke elég mélyre ért, onnan már csak felfelé tud emelkedni...
    (2017-03-23 17:09:20)
    Ez nem az én évem
  • Prédikátor: Miért nem lehet kádat cserélni?
    (2017-03-22 11:24:46)
    Ez nem az én évem
  • KŐRBEJÁRÓKA: Mindenki a maga és az életének fáklyavivője. Vannak nehéz dolgok, napok, sőt évek, azonban meg kell keresni a megfelelő arányt. Egyszer így, egyszer úgy éli meg a napjait az ember, most talán a magad életvitele rosszabb, vagy inkább más milyenebb, tudni kell elfogadni, nehéz, de egyszer csak rájössz, hogy már valami másabb lett, jobb, elfogadhatóbb, talán, rosszabb.De, másabb és már az is valami.
    (2017-03-16 11:01:38)
    A helyzet változatlan
  • mizsima: Én is úgy gondolom, mit P.Nehéz felfogni, feldolgozni ezt a sok tragédiát, ami ért. És a válaszokat magadnak kell megtalálnod.
    A felhők felett mindig kék az ég. Láttad már te is, mikor repülőn ültél.Így van van ez az életben is. Eltűnnek majd ezek a rusnya felhők és kisüt még a te napod is.
    (2017-03-15 20:39:35)
    A helyzet változatlan
  • Prédikátor: Nem vagy egyedül ezekkel a félelmetes érzésekkel. Nekem is temetés-sorozattal kezdődött... Ez az ami beindítja a szorongást. A hit, az elfoglaltság félig-meddig eltereli a rossz gondolatokat.
    Nem fogod megkapni a kérdéseidre a kész válaszokat, neked kell megfejtened. Én arra jutottam, hogy az életkorunkkal jár ez a káosz. Sokáig épült-szépült, gyarapodott az életünk, most pedig bomlófélben van. Épp ésszel elég nehéz felfogni.
    (2017-03-15 17:50:14)
    A helyzet változatlan
  • mizsima: Ez bizony szomorú. Vigasztaljon a tény, hogy nem a koros , hanem a soros megy el...azt pedig, hogy mikor leszünk sorosak sajnoshál'Istennek nem tudjuk előre.
    (2017-03-11 20:15:36)
    Ha ez így folytatódik ...
Címkefelhő