About my world

Az én világom, avagy ahogyan én látom a világot

Gyülekező fekete felhők

Úgy tűnik, mégis a 17-es év volt a legjobb évünk minden tekintetben. Most, 18-ban már gyülekeznek a fekete felhők kis családunk feje felett.

2017-et csak én tartottam rossznak. Alapjában minden, amibe belefogtunk, sikerült, eredményes évet zárt a család, az egyesület, rossz szájízem csak nekem volt különböző problémák miatt, más kívül álló  ezeket észre sem vette. Egészségi problémáink is csak a megszokottak voltak. Én úgy vártam 18-at, mint a messiást, kár volt.

Apát tegnap bevittem Szeged legújabb klinikájának angiológiai osztályára, mert kiderült, nem csak a koszorú erek, hanem a nyaki ütőér is nagyon meszes, a szívritmus pocsék. Egyszóval nagyon sok minden elromlott  az érrendszerében.  Most jöttem tőle, persze látogatási tilalom van, és mondhatom, mindketten alaposan padlót fogtunk. Ő bent és meg itthon ülünk a béka feneke alatt.

Kilátásban egy szívritmusszabályzó beültetése, egy carotis-műtét, és a katéterezés függvényében koszorúér tágítás.

Az 5.

Nyugi, az nincs

Úgy látszik, nekem nem akar az igazi nyugalom megjelenni az életemben, amikor hetekig csak a napi dolgokkal törődhetnék, nem kellene semmi különöset csinálnom.

Alig zajlott le a konferenciánk, ismét beteg lettem, mire kilábaltam, befutott a hír, Kicsilány szülinapi ajándéknak egy BINGÓ-SIMIT kért, és jönnek a gyerekek. Most végre a nászék nélkül. Nem rendeztem még mai szülinapi partit, nem egyszerű, és főleg nem olcsó. De ha egyszem unokám jön, megmutatjuk az amerikai „szemetet”. Ilyen és olyan dekoráció, lufik, tűzijáték, kisajándék, nagy ajándék, zene…. soha nem ér véget. De tudjuk, tanulni soha nem késő. Már minden becsomagolva, elrendezve, megrendelve. Holnap délután érkeznek. 5 éves a kis drágám, hiába, telik az a fránya idő.

Közben beugrott 24.-re egy előadás meghívás, mit tehettem, elfogadtam.

19.-re szemműtétre vagyok előjegyezve, bennalvósra.

És beütött, amitől már régen rettegtem, apa szíve és érrendszere, ill. azok problémái. Végre sikerült elimádkoznom az általam nagyra tartott kardiológushoz, aki rendje és módja szerint alaposan kivizsgáltatta. Annyira, hogy további vizsgálatokra be kell feküdnie szerdán. Régen mondták neki (úgy viccesen, ebben szerintem semmi vicc nincs), uram, az ön ereiben több a mész, mint a csontjaiban, köszönjük. Hát ez van most is, a carotis, a  koszorúerek szűkek, kérdés mennyire.

Most itt tartunk, megyek takarítani, no ez ami nem probléma. Az összes 46 nm-en.


Komment helyett

Nem H.P. effektus. Szó sincs arról, hogy másképpen élném le az életem. Csupán egy lehtőség felvetése. Lett volna értelme egy másik útnak? Milyen életem lett volna? Egy kis agytorna, semmi más. Gondolatok arról, igenis van választási lehetőségünk. Útólag valamivel könnyebb átlátni, mint előre nézni az ismeretlenbe.

Nem tudtam a bejegyzésekhez belépni, pedig vagy 10x is megpróbáltam.

Csak egy kis emlék ...

Tudósok bizonyították, az emlékeink bevésődése strukturális és kémiai változásokat idéznek elő agyunkban. Ha egyszer felidézünk egy bizonyos emléket, újabb változások keletkeznek, és már ezek raktározódnak el. És így tovább.  Értelmezésemben ez azt jelenti, megváltozhat az emlék. Sokkal többet aztán nem is tudnak az emlékezés mibenlétéről. Viszont ezt a változási lehetőséget pszichológusok, pszichiáterek felhasználják a rossz emlékek, fóbiák kiiktatására. Amennyiben felidézzük a szörnyű viszonyunkat pl. egy pókkal kapcsolatosan, ezen emlékünk jobbá, majd pozitívvá tehetők, a fóbiánk legyőzhető.

Ez szuper. Csak volna némi etikai problémám ezzel kapcsolatosan. Nevezetesen, ha egy emlék megváltoztatható jó irányban, feltételezem a másik irányban is működik a mechanizmus. Így aztán akár negatív dolgok is beültethetők valakivel vagy valamivel kapcsolatosan valós emlékünk helyett. És ez ugye már agymosás.

A Pillanatokban végigmentem életem nagy részén, kisunokám megszületése kavart be, álltam le az írásával. A célomat így is elértem, édesapám emléke már tényleg csak egy szép emlék, és korai halála nem bánt már annyira. Normálisan tudom kezelni. Elfogadni, míg előtte személyes sérelemként fogtam fel.  Azonban joggal felmerül bennem a kétség, mennyire tükrözik régi emlékeim a valóságot? Mi az, ami ténylegesen is megtörtént, ahogyan emlékszem és mi nem, vagy milyen érzések voltak az eredetiek. Annál is problémásabb a helyzet, mert ezek az emlékeim gyermekkori emlékek, melyek nagyrészt mások elbeszéléséből maradtak rám. Ez is kérdés, mennyi a saját, mennyi a „tanult” emlékem, és ha már az emlékem, mennyire igaz, igazak??? Egy biztos, átrágtam magam a múltamon, készítettem magamnak egy „végleges” képet arról az emberről, kit a világon a legjobban szeretek még ma is. Ezt fogadom el, ezt tartom igaznak.

A témával kapcsolatosan sok dolog értelmet nyert már. Miért is emlékszünk ketten kétféleképpen dolgokra? Miért értékeli két ember ugyanazt az eseményt másképpen. Viszont egy igen kemény dolgot is át kell gondolnunk. Mennyire igaz az életünk? Tényleg olyan volt, amilyennek gondoljuk? Hiszen életünk tárgyi és szellemi emlékeink összessége. És ha az emlékeink ennyire megbízhatatlanok, mit és mikor fogadhatunk el valóságnak? Itt nem tényeket vitatnék, hanem az ahhoz kötődő emlékeinket, érzéseinket.

Mindig a szubjektivizmus vallója voltam, hiszen a valóság és a gondolataim közt ott állok saját magam. Minden keresztül megy az agyamon, átalakul az egyéniségemtől függően. Befogadom a világot és feldolgozom. Mikor lehet egy dolog objektív? Soha, ha így tekintünk rá. És ha már valami emlékké realizálódik az agyamban, kimutatható fizikai és kémiai változásokként, és ezek minden felidézéssel megváltoznak? Jobb, ha bele sem gondolunk.

És ez mennyire is igaz?


Mese

Egyszer volt, hol nem volt élt egy fiatal pár. Úgy hitték, szeretik egymást és boldogok. Született két gyermekük, akik okos, helyes pulyák voltak. A férfi mérnök volt, a nő is diplomás, kutató. Szép karrier elé néztek. A nő a szülések után gyorsan visszament dolgozni, hogy tartsa az iramot a férfikollégákkal.  Tartotta is. Dolgozott sokat, sikeresen. A munkahelyére – ahogy ő haladt a korral – jöttek fiatal dolgozók. Kollégák. Nők és férfiak. Az egyik férfikolléga különösen szimpatikus volt, nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Együtt gondolkodtak, együtt is valósították meg. Szépen haladtak. Ahogy az már lenni szokott, a munkánál kicsit több is lett a két ember között. A lány hajlandó is lett volna feláldozni a családját a közös munka és új élet reményében, de a férfi nem mutatott ilyesmire hajlandóságot. Bár mint az később kiderült, benne is hasonló gondolatok születtek. Időközben a munkahelyen beborult, a különben is beteg főnök még betegebb lett, már nem tudta sem a csoportot, sem az osztályt vezetni. Új főnök jött, egy nőgyűlölő. Volt nagy kavarodás, a csoport fokozatosan feloszlott, a legtöbben új helyet kerestek, más városokba mentek dolgozni. A fiatal férfinak is másutt ajánlottak állást, a lány meg azt sem tudta, mit tegyen. Közben ellopták a doktoriját, ami mélyen lesújtotta. A fiatal férfi hívta magával, de akkor már a lány nem akart változtatni. Otthon maradt. Ő szülőhelyén keresett magának új állást.

Mese

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt két fiatal. Egy szépséges leány és egy deli fiatalember. Ahogy az már lenni szokott, egymásba szerettek. Millió akadály állt közéjük, de ők leküzdötték mindegyiket. Összeházasodtak és boldogan éltek. Azt hitték, örökké ilyen boldogok lesznek. Született két szép gyermekük, kik okos, értelmes felnőtté váltak. Ki is repültek a családi fészekből. Annyira, hogy lassan azt is elfelejtették, létezett egyáltalán. A fiatal lány és a deli legény megemberesedett, majd meg is öregedett. Együtt. Nem kívánják, hogy két faként maradjanak örökké.  Ellenkezőleg.  Mindketten a saját problémáikon rágódnak, közös már semmi nincs bennük. Talán soha nem is volt. A kémia súgta nekik, a fajfenntartás, hogy együtt majd jól fog minden működni. Nem így történt. Voltak ugyan szép napok az életükben, de 46 év túl hosszú ahhoz, hogy ez az öröm elég legyen. A csalóka szépség csak arra volt elég, hogy áthidalja a nehéz napokat. És most mindkettő fejében az jár, jobb lett volna másképp? Jobb lett volna mással? A felfűtött érzékek helyett esetleg ésszel kellett volna dönteni? Akkor most jobb volna? Jobban megértenék egymást? Vagy a lassú elbutulás azt is elrontotta volna?
Erre már senki nem fog választ adni. A láthatáron csüngő magány réme meg megteszi azt, amit kell.

Itt vagyok, ragyogok!

Teljesítettem utolsó nagy feladatomat- hiszem én. Tegnap lezajlott egyesületünk eddigi legnagyobb rendezvénye, állatvédelmi ismeretterjesztő napunk. A megjelent 61 ember messze felülmúlta minden várakozásomat. Madarat lehetne fogatni velem. Klasszul, flottul ment minden. Én már nem tervezek semmi extrát, ugyan Pesten márciusban lesz egy hasonló konferencia, de ez már sétagalopp, csak végig kell ülnöm.

Tudjátok, nem kispályás esemény volt, TV-vel, újságírókkal. Én meg a nap háziasszonya, egyik előadója és a piszkos háttérmunka egyik fő szervezője. Új-ex-jelöltemmel kitettünk magunkért. Volt kávé, volt édes és sós rágcsa a szünetekre, szendvicsebéd. És igen, mindenhonnan a dicséret. Jó volt, szép volt, de hála az égnek, már múlt időben írhatom le ezeket.

Most pihegek, kiadtam a sajtóközleményt, és csak nézem a TV-t. Ilyen is régen volt már. Rám fér.


Január idusán

Lassan már a teljesíthetetlen álmaink közé tartozik, hogy felnézzünk a bloggerre. Több napja próbálom, sikertelenül. Prédikátorhoz már egy alkalommal eljutottam, de nagyon ragaszkodott hozzám, nem tudtam továbblépni. De a lényeg a lényeg, most itt vagyok.

Szaladnak az új év napjai szépen. Már január közepe van, és talán jön a hidegebb idő is, mert nagyon klassz volt a téli 15 fok, de a természet nem kedveli (velem ellentétben).

Elmentünk apával a fogtechnikusunkhoz, az enyémen szorítani kellett egy kicsit, bizony az öreg íny nem tartja magát, apa meg az elkészült helyett egy újat szeretne. A régi-újjal sem beszélni, sem enni nem tud. Nincs semmi akadálya, mondta a technikus, csinál ő olyat, amit használni is lehet, de ehhez szükséges az alsó rendes kipótlása is, hogy tudja a felsőt tartani. Mekkora öröm, a kevéske pénzünk olvad, mint vaj a napon. Temetésre már alig marad.

Az én beavatkozásom, no nem az enyém, hanem a fogamé, állítólag semmit nem változtat a beszédemen, de a riportban bizony én hallom az ugyan nem gyakori pöszseséget. Mert már azon is túl vagyok. Az első verziómban apával mentünk volna Pestre vonattal, de győzött a jobbik énem, és királyi módon autóval vitettem magam háztól házig. Aki megteheti.. és van sofőrje és van aki a benzint fizeti, miért ne? Úgy gondoltam 8 év kemény munkája után megérdemlek ennyit.
nagyon jól éreztem magam a Bonumtv-ben. Kedves fiatal csapat, udvariasak és nagyon lelkesek. Annak ellenére, hogy  egyházi adó, bizony a délelőtti műsorukat érdemes nézni, sok izgalmas dologról beszélnek, sok érdekességet mutatnak. És még az ivartalanítás sem tabu náluk! Nagyon élveztem az adást – élő volt – egy falat lámpalázam nem volt, ez érezhető is a beszélgetésben. De mindegy.  Lehetett volna sokkal jobb, de Kata megtréfált, a leegyeztetett témák helyett egészen mással hozakodott elő. lehet, sokan hülyének tartanak, hogy tizenvalahány percért felmásztam a fővárosba, de nekem megérte.

Viszont a VIII. kerület hozta a formáját, ott a tévé. Ronda, koszos, a lábad elé kell nézni, mert különben valami csúnyába lépsz bele. Az épületek lakatlanok alul és felül, nincs semmi, alig találtunk egy pékséget, ahol egy kávét bedobhattunk. Utólag derült ki, jobban jártunk volna, ha egyenesen felmegyünk a tvhez. De így tanúja lehettem az igazi magyar valóságnak. Ez a kerület híven adja vissza azt, ami a felszín alól ritkán bukkan csak elő.

Közben készülök a TÉNYLEG utolsó nagy dobásomra, az állatvédelmi megyei szintű konferenciára, melyet mi(én) szervezünk. Az állatvédők közötti összeférhetetlenséggel ismét sikerült találkoznom, csak most magasabb szinten. Hihetetlen számomra, mindenütt az érdek (nem az állatoké) van az első helyen. El kell innen húzni, hiába, ez a nagy igazság, mert a gyomrom ugyan erős, de nem a végtelenségig.

Tegnap megtartottuk az első 2018-as eledelgyűjtésünket. Nagy meglepetésemre szuperül sikerült. Sok kaját gyűjtöttünk és az emberek KEDVESEK voltak!!!!! Annyira, mint még nem is tapasztaltam.

Még mindig elégedett vagyok 2018-al! Pedig a rendőrségen több, mint 2 óra alatt vették fel a vallomásomat, írásmintát vettek tőlem, és végre a feljelentés – melyet nem sikerült visszavonatnom – nem az én nevem alatt megy az útján. Egyébként ott is kedves volt az ales, és még csak kínosan sem éreztem magam.

2018

Igaz, még csak 6 napja van itt, de ez alatt az idő alatt több kellemes percem volt, mint egész 2017-ben.

Végre sikerült időpontot kapni az illetékeshez a rendőrségen, a szemészeten is sikerrel végeztem, sőt még meghívást is kaptam a Bonum TV-be egy negyedórás interjúra. El is fogadtam. Felugrunk Pestre.

Az új-ex is megerősítette ígéretét, hogy átveszi a helyemet, most már csak azon kell izgulnom, nehogy + évet kapjon közmunkásként Vásárhelyen, mert akkor nem adhatom neki a királyságomat és a fele lányomat!

Apával is sokkal kevesebbet veszekszem, meg úgy általában is elviselhetőbb vagyok.

Készülök január 27-re, amikor én is előadást fogok tartani egy nem akármilyen társaságban egy általam szervezett rendezvényen, de még csak izgalomba sem jövök tőle, annyira magától értetődőnek találom.

Remélem nem csalóka év eleji játéka a környezetemnek, mint a bimbófakadás.

B.U.É.K.!

Csalódás

Igen, nagy csalódás volt, és a végére tartogattam. Igazából még nem is emésztettem meg. Fáj nagyon, de nem tehetek ellene semmit. Ezt csak tudomásul lehet venni és elfogadni tényként.

Még biztosan nem találtátok ki, nehéz is lenne, a lányomról van szó. Hogy visszaadjam azt, amin átmentem, meg sem próbálom. Ügyetlenkedem egy pirinyót, aztán átmegy, ami akar és tud.

A lányom nagyon intelligens, kitartó, alkalmazkodó és humánus ember volt. A szociális érzékenysége magas szinten állt, igazságtudata mint az enyém. Igaz, szerető, becsületes magyar ember volt.

Már tapasztaltam eddig is a jeleit, de igazából mostanra érett be a változása.

Belevágok. A lányom egy opportunista, állítólag az elfogadást maximálisan támogató, apolitikus, és önző teremtés lett. Azt fogjátok mondani igaza van, én is azt mondom. De akkor már igazából nem az a valaki, aki volt.

Idézem: Igen anya, én maximálisan elégedett vagyok a mostani életemmel.  Megszenvedtem, míg idáig eljutottam nagyon, de most itt elfogadnak, az lehetek, aki akarok, kurva jól keresek és nem érdekel más, csak a családom.  Lassan az adósságunkat is kifizetjük. Otthon (csoda, hogy ezt a szót még ismeri) nem tudtam volna ledoktorálni, itt megtehettem. 4 betegem van egy nap a 30-40 helyett. Mindenem megvan, amire szükségem van. És nekem így jó.

Így elsőre nem is olyan szörnyű, csak ha belegondolsz. És egy dolog igaz az egészből, jól megfizetik és nincs sok dolga a munkahelyén, így is elismerik.

Itt, Szegeden a II. Kórház férfipszichiátriai osztályán dolgozott, lógott a nyelve, rezidensként mindenki szolgája volt. Ketten nem tudtak a fizetésükből egy panelt fenntartani.  Most 4 emberen szenvedi át magát naponta, azután foglalkozhat kedvenc kutatási témájával. Őt mindenki elfogadja, de ezt el is várja, ez ott természetes. Ő viszont már válogat, még a migrációt is átkeresztelte sokakhoz hasonlóan népvándorlásnak, és várja, a kormánya és a díszkirálya majd megoldja a helyzetüket. Hogy minaretet építettek nekik? Ezt kérték. Anyósát is maximálisan tolerálja, nyugdíjba ment, és nem tud mit kezdeni magával, így családi közaktívvá vált. Még fel sem keltünk a karácsonyi ebédtől, ő rohant és telirakta a mosogatóképet, pakolt, zacskózott…. és a lányom igen csodálkozott, hogy én nem ilyennek képzelem a szép karácsonyt. El kell fogadni, oktat engem. Egyetlen dolgot kértem, ismervén a svéd konyha ínyencségeit, csináljunk gyümölcssalátát. Nem lett, én összedobtam volna, mert ő szokás szerint fáradt volt hozzá. Igazán megérthetném, hiszen szegény olyan túlterhelt.

Miért nem fogadom el őket így?  kérdezte. A nyüzsgő anyósát, a nemakarom lányt, és az egész mások által előkészített karácsonyt? Miért is nem? Mert nekem így nem tetszik. De ha annyira elfogadók, engem miért nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok???  A lányom elvárta, hogy nyüzsi anyósa mindent lehozzon észak-Svédből, még azt is elvárta volna, egyem meg a soha meg nem evett túrós kutyafüle, kedvenc sütijét, amit anyóspajtás direkt neki csinált. Sőt az ünnepi vacsora teljes egészét ő csinálta, hozta le, és ettük meg. Ő elfogadta, anyósának ez még örömet is okozott, vagy nem?  Ők tudják. Miután elmentek, az általam vitt cukrozott mákból ettünk mákostésztát.


Amíg egyáltalán meg mertem szólalni, mindig azt hallottam, itt ez nem így megy, fogadjam el. Már ez a kifejezés direkt dacot vált ki belőlem, és ha valaki ezt mondja, a lábam már magától rándul egyet.

Mindjárt befejezem, érzem, úgysem tudom leírni, amit akarok. Leánykám nagy elfogadása addig tart, amíg nem esik nehezére mások elfogadása. Amikor ilyen történik, visszalő. Őt fogadják el olyannak, amilyen, ő meg kioszt ha te nem így gondolod. Te fogadj el engem, de én csak akkor …ha ..

Amiket az itthoni munka és élet ellen felhozott, a béren és munka intenzitáson kívül, csípőből cáfolom. Mert tényleg volt egy időszak az életében, amit külföldön, szingliként élt meg. Hát ezzel nem sikerült levennie az igazságérzetemet. Itthon is élnek szinglik, elhiszem, külföldön nehezebb. De ez nem akkora életfeladat, mint az ő látja. A doktoriját is megcsinálhatta volna, esetleg más témát kellett volna választania. Kint a diplomamunkáját folytathatta. Csak csendben jegyzem meg, az enyémet ellopták, mégis itt vagyok.
Csak mondta a magáét, már amikor jutott a sok tennivalója mellett rám is ideje. De már nem kell mondania, elfogadom őt olyannak, amilyenné vált. De ez a lány már nem az én annyira szeretett Livim, akire annyira büszke voltam.

Biztos vagyok benne, a töredékét sem tudtam leírni, amit akartam, és nem fogtok megérteni. Bár én nem vagyok elfogadó, ezt is megértem.

 

 

Karácsony 2017

Nekem nem jelenik meg ez az oldal, ha ti látjátok az összes próbálkozásomat, elnézést érte. Otthon elromlott a TV, apa nem talál semmit, elromlott a fényképezőm, a jó kis tükörleflexes...

Izabell

Őérte érdmes volt vállalni!

 

Köszönjük, hogy Egyesületünknek
ajánlotta fel adó1%-át!
http://szegedicicamentok.hu
 

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
adószám: 19561802-1-06

 

            

"Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség,
amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn."
Gerald Durrell

"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja
gondolatait a dolgokról és más emberekről,
a dolgok és más
emberek megváltoznak vele szemben...

Az ember nem azt vonzza, amit
szeretne,
hanem ami rá hasonlít...
Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk.
Saját magunk...
Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye...
Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk
és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..."

*Dale Carnegie*

Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • KŐRBEJÁRÓKA: még sok idő van az évből és jönnek majd jobb napok is. Az emberiség átka az influenza, magam is úgy vagyok vele, hogy minden évben jön. Immunrendszer ide, oda. védőoltás szintén.Úgy látszik mindegyikünknek meg lesz a szemműtét,
    (2018-02-15 18:08:06)
    Gyülekező fekete felhők
  • Eager: @mizsima: Most másom sincs, csak az.
    (2018-02-15 16:48:31)
    Gyülekező fekete felhők
  • mizsima: A remény hal meg utoljára. Bízzunk benne, hogy minden jóra fordul.


    (2018-02-15 15:00:31)
    Gyülekező fekete felhők
  • Eager: @Prédikátor: Igen tudom. Hétfőn nekem is műtik a szemem, és a személyes találkozás is most a látogatási tilalommal nagyon beszűkült. De tudom, mi a dolgom, és segítek, amiben csak kell, amennyire tőlem telik. Tényleg a legjobbkor adom le az egyesületet.
    (2018-02-15 13:34:37)
    Gyülekező fekete felhők
  • Prédikátor: Ági, muszáj összeszedni magad, hogy tudjál neki segíteni lelkileg is.
    (2018-02-15 13:30:00)
    Gyülekező fekete felhők
  • mizsima: Tudhatod magadról, hogy a fiatalabb generáció nem akarja átvenni az idősebbek tapasztalatát. Csak annyit vesznek át, ami "véletlenül" rájuk ragad. És azt is úgy adják elő, mintha a sajátjuk lenne. :)
    (2018-02-11 18:07:05)
    Komment helyett
  • mizsima: Egyet értek az előttem szólókkal.
    Fentebb már láttam a vidám szülinapot megérte a fáradtságot ,meg a nyugtalanságot.
    A pároddal meg úgy jó, ha törődnek.
    Nekem még mindig akadozik a hozzászólás.
    (2018-02-11 18:03:50)
    Nyugi, az nincs
  • mizsima: Olyan jó ilyen vidámnak, boldognak látni titeket!
    Gyönyörű ez a kislány. Isten éltesse Őt !
    (2018-02-11 17:50:46)
    Az 5.
  • Prédikátor: Isten éltesse a hercegnőt! Nagyon cukik vagytok együtt.
    (2018-02-11 15:31:07)
    Az 5.
  • KŐRBEJÁRÓKA: Minden rendben lesz.Jön a kor......Jón a kór. Jobb ha "kéz alatt"van az ember, hamarább jön a segítség.
    (2018-02-08 17:02:55)
    Nyugi, az nincs
Címkefelhő